Elődöntőt ért a németek kiütése
A meccs elején még akadozott a gépezet, de végül a németeket is simán legyőzve jutott be az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjébe az U16-os magyar női vízilabda válogatott.
Főoldali és belső kép forrása: MVLSZ
A németek elleni negyeddöntővel folytatta a korosztályos Európa-bajnokságot a három DFVE-játékossal felálló magyar U16-es női vízilabda válogatott kedden este. Mihók Attila gárdája toronymagas esélyesként vágott neki a találkozónak, ám az első negyedben még eléggé akadozott a magyar gépezet, ugyanis az ellenfél vezető találatára csak a játékrész véghajrájában tudott válaszolni Mihók Mandula.
A második nyolc perc eleje is szorosan alakult, mert hiába szerzett kétszer is vezetést együttesünk, a németek rendre egalizálni tudtak, így még 12. percben is 3-3-as állást mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban nagyon megrázta magát a magyar csapat, mely egymás után négy alkalommal is bevette vetélytársa kapuját, s a félidei pihenőre már 7-3-as fórral vonulhatott.
A térfélcserét követően 9-5-ig tartotta négy-ötgólos előnyét együttesünk, majd Mihók, Svec, Dömsödi és Mácsai pontos lövéseinek köszönhetően újra hozott egy 4-0-es etapot, s ezzel végleg eldöntötte a találkozót (13-5). A záró felvonásra már nem maradt izgalom, csökkent is egy kicsit a koncentráció támadásban, így ezt a játékrészt 1-1-re hozták a felek, de a mieink összességében nagyon sima, 14-6-os sikerrel jutottak be az elődöntőbe, s ma este fél nyolctól a görögökkel küzdenek meg a fináléba kerülésért.
U16-os női vízilabda Eb, negyeddöntő
Magyarország – Németország 14-6 (1-1, 6-2, 6-2, 1-1)
Magyar gólszerzők: Mihók 4, Alaksza 3, Füle 2, Tóth F. 2, Dömsödi 1, Mácsai 1, Svec 1.
A rovat további hírei: Sport
Háromszettes vereség Szegeden
2025. nov. 27.
Akadtak felvillanásai a DKSE röplabdázóinak a Szeged ellen, de a hazaiak végül három szettben legyőzték együttesünket TippmixPro Férfi NBI Extraliga szerda esti mérkőzésén.
Dunaújvárosból is utazott kézilabdázó a vb-re
2025. nov. 26.
Harmincegy NB I-es légiós szerepel a szerdán (ma) kezdődő női kézilabda-világbajnokságon.
Szegeden folytatják a röplabdázók
2025. nov. 26.
A Vidux-Szegedi RSE vendégeként lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának újabb fordulójában ma este hét órától.
Kupavisszavágó előtt a Bikák
2025. nov. 26.
Háromgólos hátrányból vág neki a Magyar Kupa fővárosi visszavágójának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a BJA HC ellen ma este.
Újra lesz jég a jégcsarnokban!
2025. nov. 25.
A mai nappal elkezdődött a jégcsarnok új hűtéstechnológiájának kivitelezése, így a remények szerint decemberben már sportolásra alkalmas jég várja hokisainkat és a város sportszerető közösségét.
Bükfürdőn is remekeltek birkózóink
2025. nov. 25.
Rengeteg éremmel és a csapatverseny első helyén fejezték be birkózóink a Bükfürdőn megrendezett szabadfogású nemzetközi birkózó gálát.
DSTV: érkezik a II. Adventi Fitnesz Fesztivál
2025. nov. 25.
Közeleg az év vége, s ezzel együtt a II. Adventi Fitnesz Fesztivál Dóczi Zsuzsa szervezésében november 30-án az Arany iskola tornatermében. A program 2024-es felvonása hatalmas siker volt, a sportprogram mellett jól sikerült a jótékonysági része is a történetnek. Idén ismétlés lesz, és a legfontosabb tudnivalókról Dóczi Zsuzsa számolt be kameránk előtt. Hangkép.








