A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
A megyés püspök fogadása koronázza meg a dunaújvárosi római katolikus közösség nyár eleji programjait – Spányi Antal főpásztor szombaton áldja meg a Krisztus Király Főtemplom kilencedik festett üvegablakát.
A Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte az egészségügyi intézmények összes dolgozóját Pintér Tamás, a polgármester köszöntőjét betűhíven közöljük.
A nyár első hőségriasztása szolgált alapul arra a tájékoztatóra, amelyet a város klímastratégiájáról tartott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Fontos tervekről is szó esett.
Nyílt ülést tartott az önkormányzat közgyűlése a Városházán ma délelőtt – a tanácskozás összehívását a pénzügyi, gazdasági és városüzemeltetési bizottsága kezdeményezte, mégpedig a következő nyílt ülésig nem halasztható ügyekben.
A köztisztviselők napjának ünnepét ünnepi zárva tartással ünneplik. (Ünnepélyesen.)
Dunaújvárosi fiatalok előtt is nyitott az a program, amelyre jelentkezőket vár a Mezőföld Népfőiskolai Társaság – a négy magyar résztvevő négy hónapot tölthet egy dán népfőiskolán augusztustól decemberig. Ragadd meg az alkalmat – jelentkezz!
Nyílt ülést tart az önkormányzat közgyűlése a Városházán csütörtökön – a tanácskozás összehívását a pénzügyi, gazdasági és városüzemeltetési bizottsága kezdeményezte, a következő nyílt ülésig nem halasztható ügyekben.