Öt héten át szervezett tematikus táborokat a vakációzó diákoknak az MMK csapata, derül ki a DSTV összegzéséből. A számvetés során kiderül, a táborlakók körében vonzó volt a kínálat, amely az intézmény árnyas ligetében várta őket. Hangkép.
Öt héten át szervezett tematikus táborokat a vakációzó diákoknak az MMK csapata, derül ki a DSTV összegzéséből. A számvetés során kiderül, a táborlakók körében vonzó volt a kínálat, amely az intézmény árnyas ligetében várta őket. Hangkép.
szokásos csütörtöki nap helyett ezúttal hétfő délután nyílt új kiállítás a Bartók színházban, de nem csak az időpont szokatlan, hanem a tárlat is, hiszen képek helyett egy jelmezbál elevenedik meg az aulában.
Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.
Szinte már szerves része az adventi készülődésnek városunkban Rákász Gergely koncertje, aki most is egy csodás karácsonyi hangversennyel szolgál a közönségnek december 15-én az evangélikus templomban.
Újabb tizenkét fellépőt jelentettek be a Rockmaraton szervezői. Biztos, hogy jövő júliusban a Szalki- szigeten fog zúzni a Within Distruction és a Rotting Christ is.
A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”
November 16-án (szombaton) este 7 órai kezdettel (közvetlenül a szombat esti 6 órai szentmise után) Lénárt Linda – a dunaújvárosi és nagyvenyimi kötődésekkel is rendelkező, Zeneakadémiát végzett – orgonaművész, orgonahangversenyt ad a dunaújvárosi Krisztus király főtemplomban.
A jövőre 30 éves Rockmaraton fellépőinek már több mint a fele ismert, azért tartogatnak még meglepetéseket a szervezők.