Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
A rendszerváltozás és Trianon évfordulója adta az apropóját annak, hogy Hubay Miklós egyik utolsó drámáját állítsák színpadra a Bartók Kamaraszínházban.
Szerdán újabb premierrel készül a Bartók színház a közönségnek, ezúttal egy zenés mesejátékot mutatnak be a stúdióteremben, a kozmosz-trilógia befejező részét.
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója - közölte a család vasárnap az MTI-vel.
A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.
Egy népszerű, hosszú idő óta sikerrel játszott darabbal kezdi a Mosoly évadát a Bartók Kamaraszínház. Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózata itt is kacagtató előadást ígér a nézőknek.
Az East Gipsy Band nagyszerű kezdeményezés a roma zenei hagyomány és a jazz ötvözése terén élvonalbeli magyar roma zenészekkel. Ők adnak koncertet csütörtök este Tim Ries-szal, a Rolling Stones szaxofonosával kiegészülve a Juharos Étteremben
Ismét megrendezésre került az Intercisa Múzeum hagyományos római napja, „A halálba menők köszöntenek!” címmel a Római Kőtárban.