Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Szemelvények a Hankook városunk mellé településéről, illetve az iváncsai beruházás hátteréről – Illéssy István vendégposztja a "Szabad város – szabad gondolat" sorozatából.
Érzékeny témával foglalkozik a Pentele Baráti Kör megemlékezése nyomán a DSTV összeállítása. 1950-ben 42, kuláknak bélyegzett családnak kellett elhagynia az otthonát – többen soha nem tértek vissza. Hangkép.
A Dunaújvárosi Sportcsarnok 2019-es elképzelések és Magyar Közlönyben megjelentek szerint hatmilliárd forintból újult volna meg teljesen.
Németh Józsefné Erzsi néni a 90. születésnapját ünnepelte, ez alkalomból Barta Endre alpolgármester látogatta meg otthonában.
Kisebb-nagyobb munkák mindenhol folynak és persze kérdés, hogy mi számít kicsinek, vagy éppen nagynak? Nézőpont kérdése.
Tizenhat páros vehet részt a Szöglet Sport Bárban sorra kerülő jótékonysági viadalon, amellyel az "Érted Vagyunk 1987" Alapítvány munkáját segítik a szervezők.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy egy európai uniós projekt keretében mintegy 600 milliós beruházásnak köszönhetően megújul a dunaújvárosi lánglovagok bázisa.