Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Megvan az év első bajnoki címe

Sport
birkózás
DKSE
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2026. feb. 16., 17:00

Egy arany- és egy ezüstéremmel zárták a fővárosban megrendezett U13-as Országos Bajnokságot a DKSE ifjú birkózói.


Budapesten rendezték meg a birkózók U13-as Országos Bajnokságát, amelyen 326 versenyző mérte össze egymással tudását. A szombati megméretésen ott voltak a DKSE birkózó szakosztályának ifjú versenyzői is, s mint az Tombor István vezetőedző beszámolójából kiderült, birkózóik közül Katona Kristóf, Telek Emma Krisztián Kira, Kovács Bene és Weinbach Ármin ezúttal nem tudott pontszerző helyen végezni.


Képek forrása: DKSE birkózó szakosztály

A 85 kg-ban induló Kéri Dániel első mérkőzését tussal nyerte meg miskolci ellenfelével szemben, majd az elődöntőben a Budapesti Vasas versenyzőjét is betusolta. A döntőben egy abonyi birkózó ellen kétvállal kikapott, így ezüstéremmel fejezte be a bajnoki küzdelmeket. A 76 kg-ban szereplő Szloboda Lóránt parádésan menetelt a versenyen, szombathelyi, érdi, majd dorogi vetélytársát is tussal legyőzve jutott be a fináléba, ahol a Vasas birkózóját fektette két vállra, így teljesen megérdemelten szerezte meg a súlycsoport magyar bajnoki címét.

A rovat további hírei: Sport

Itthon egyenlíthet a DKSE

Itthon egyenlíthet a DKSE

2023. ápr. 06.

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban lép pályára a DKSE felnőtt röplabda csapata az NB I Liga elődöntőjének második mérkőzésén, ma este fél nyolctól.

A Hankooknál járt a "Mágikus Magyar"

A Hankooknál járt a "Mágikus Magyar"

2023. ápr. 05.

A Hankook Tire Magyarország Kft. városunk melletti gyárában volt megtekinthető az UEFA Európa Liga trófeája a hónap elejétől, ma pedig ellátogatott a céghez a 97-szeres válogatott labdarúgó Gera Zoltán, az UEFA Európa Liga Döntő Budapest 2023 nagykövete is.

UVSE-sikerek az uszodában

UVSE-sikerek az uszodában

2023. ápr. 05.

Nem tudták megnehezíteni az UVSE dolgát a tartalékosan felálló dunaújvárosi fiatalok a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Fiatal átlövőt igazolt a Kohász

Fiatal átlövőt igazolt a Kohász

2023. ápr. 05.

A mindössze 20 esztendős Kovács Véda az NB I/B-ben szereplő PEAC együttesétől érkezik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatához.

Célkeresztben a Speciális Olimpia

Célkeresztben a Speciális Olimpia

2023. ápr. 04.

Öt egyesület tornászai mutathatták be tudásukat a II. Hajdú László Emlékversenyen, melynek végén kihirdették a berlini Speciális Olimpiára utazó csapatot is.

Újabb Pupp-siker a válogatón

Újabb Pupp-siker a válogatón

2023. ápr. 04.

Minden mérkőzését megnyerve hódította el a korosztályos válogató verseny első helyét Pupp Viktória, a DKSE serdülő Európa-bajnok birkózója.

Szegedi előny az elődöntőben

Szegedi előny az elődöntőben

2023. ápr. 04.

Nagy küzdelemben szenvedett 3-1-es vereséget az NB I Liga elődöntőjének első találkozóján a DKSE felnőtt röplabda csapata az alapszakasz győztesének otthonában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő