A bölcsődések és az óvodások 90 százalékának ingyenes étkezést biztosítanak az intézményekben keddtől. A 2016-os költségvetésben 71 milliárd forintot biztosítottak a gyermekétkeztetésre.
Dunaújváros Televízió
A bölcsődések és az óvodások 90 százalékának ingyenes étkezést biztosítanak az intézményekben keddtől. A 2016-os költségvetésben 71 milliárd forintot biztosítottak a gyermekétkeztetésre.
Dunaújváros Televízió
Folyamatosan követi a lakók észrevételeit, jelzéseit Barta Endre: Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere ezúttal választókörzetében hallgatta meg egy tömbház lakóit az általuk jelzett probléma kapcsán, és nyomatékosította: mindenképpen lépéseket tesznek azért, hogy mindenki számára megnyugtató megoldás szülessen.
Összesen tizennyolc napirendi pont szerepel a keddi, rendkívüli közgyűlés programjában: ebből tizenhat esetében nyilvános, kettő pontnál pedig zártkörű szavazáson döntenek majd az önkormányzati képviselők.
Ismét gyakorlati oktatói képzést és vizsgáztatást szervez a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. A meghatározott keretszámmal, támogatott formában futó kurzusra a hónap derekáig lehet jelentkezni – a képzés augusztus végén kezdődik.
Augusztus 20-án sem tarthatók meg a nagyobb ünnepségek a kormánydöntés nyomán, ahogy országszerte, városunkban is elmarad az ünnepség, tűzijáték sem lesz, adta hírül a város hivatalos oldala.
Megindító nekrológban búcsúzik a Dunaújváros Futsal facebook oldala a világ kétségkívül legnagyszerűbb tökmag- és szotyiárusától: a város sportéletének ikonikus alakja távozott, Tupo már az égi meccseken kínálja a portékát – nyugodjon békében!
Három, rendszeresen a viták kereszttüzébe kerülő, gyakran felmerülő és/vagy visszatérő, rendre aktuális problémáról kérdeztük Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármestert. Interjú.
Több idős fát vágtak ki illegálisan a város kezelésében lévő erdőben az Akácos utcához közeli területen. A városvezetés megtette az ilyenkor szükséges hatósági bejelentéseket. A természeti és anyagi kár is jelentős.