Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kapitányi értékelő: csökkenő bűnözés Dunaújvárosban

Sziréna
Dunaújváros
értékelés
rendőrség

facebook megosztás

doszerk - 2015. feb. 19., 15:45

Dr. Varga Péter r. ezredes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2015. február 19-én értékelte a 2014. évet rendőrszakmai szempontból.

A főkapitány kiemelte, büszke arra, hogy az állománya a tőle elvárható maximális fegyelemmel és elhivatottsággal végezte munkáját. A kihívások Fejér megye rendőreit nemhogy hátráltatták volna, hanem ösztökélő erőként hatottak rájuk. Dr. Varga Péter elmondta, hogy a 2014. évben a kitűzött célokat jellemzően sikerült teljesíteni, hiszen a regisztrált bűncselekmények száma több mint 30 %-al csökkent. Ezzel a mérőszámmal párhuzamosan a közterületen elkövetett bűncselekmények száma is csökkenést mutatott, ami a megye két nagyvárosában Székesfehérváron és Dunaújvárosban mutatkozott meg kiváltképp.

Rendészeti szempontból a 2014-es év kiemelkedőnek számított a júliusban bevezetett 24 órás megerősített közterületi jelenléttel, ami az egész országban pozitív visszhangot váltott ki. Az érdemi intézkedések és a rendezvénybiztosítások száma nőtt, amihez nagyban hozzájárult a megyében lévő három legmagasabb osztályban szereplő labdarúgócsapat mérkőzéseinek biztosítása. A turisztikai idényben tavaly is komoly kihívásokkal kellett szembenéznie Fejér megye rendőreinek, hiszen a Velencei-tó vonzáskörzete és a fesztiválok, - amik közül az O.Z.O.R.A. fesztivál kiemelkedett látogatottságú- sok esetben egyedi megoldásokat igényeltek, amihez a Készenléti Rendőrség nyújtott segítséget.
A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 628-ra csökkent, ezen belül a súlyos sérüléssel járó balesetek száma nőtt, míg a könnyű sérüléssel járó esetek száma csökkent. A halálos kimenetelű balesetek száma stagnálást mutat a 2013-as évhez képest. A főkapitány kihangsúlyozta, hogy együttműködés nélkül nem tudná a Rendőrség hatékonyan végezni munkáját, ebben a társszerveken kívül az önkormányzatok is óriási segítséget nyújtanak évről évre. A Rendőrség stratégiai partnerével a Polgárőrséggel 2014-ben Fejér megyében 27854 órában látott el közös szolgálatot.

A beruházásokat tekintve az első számú megyei vezető három projektet emelt ki, amik 2014-ben megvalósultak. A Cecei Rendőrőrs megnyitásával a helyi lakosok régi vágyát sikerült kielégíteni, míg a főkapitányság lőterével és az intézkedéstaktikai ház átadásával az állomány napi, innovatív képzése vált lehetővé.
A szakmai értekezlet elöljárója, Kovács István r. dandártábornok az országos rendőrfőkapitány-helyettese az elért eredményekhez gratulált és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. évi munkáját jónak értékelte. Kihangsúlyozta, hogy a jövőben a megyében a bűnfelderítés eredményességén kell még javítani, illetve továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni a bűn és balesetmegelőzési tevékenységre, azon belül a legveszélyeztetettebb rétegekre, mint a szépkorúak és a kerékpárosok.

A rovat további hírei: Sziréna

Busszal ütközött a Szórád Márton úton

Busszal ütközött a Szórád Márton úton

2022. okt. 05.

Egy személy sérült abban a közlekedési balesetben, amely a Szórád Márton úton történt kedden délelőtt. Valószínűleg figyelmetlenül kivitelezett kanyarodás vezetett az ütközéshez, a vétkes sofőr utasa sérült, értesült a DO.

Börtönt kér az ügyészség a notórius ámokfutóra

Börtönt kér az ügyészség a notórius ámokfutóra

2022. okt. 05.

Rendszeresen vezetett ittasan, eltiltás hatálya alatt, több baleset okozója is volt a 42 éves dunaújvárosi férfi. Jogsija sem volt, de így is hat tételt számlál az ön- és közveszélyes esetek listája, tudta meg a DO.

Szirénapróba: ismét morgatnak hétfőn délelőtt

Szirénapróba: ismét morgatnak hétfőn délelőtt

2022. okt. 02.

A szokásos hónap eleji gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn – városunkban ezúttal is 11 órától morgatnak.

Több mint 100 becstelen felvételt tárolt a telefonján – gyermekpornográfiával vádolják

Több mint 100 becstelen felvételt tárolt a telefonján – gyermekpornográfiával vádolják

2022. szep. 29.

Gyermekekről készült pornográf felvételeket tárolt a telefonján az a férfi, aki ellen a napokban emelt vádat a helyi ügyészség. Több mint 100 szexuális töltetű felvételt találtak nála, értesült a DO.

Senki sem sérült a dunaújvárosi buszban...

Senki sem sérült a dunaújvárosi buszban...

2022. szep. 28.

...de több súlyos sérültje is volt a tömeges ütközésnek a 62-es úton tegnap reggel. Összesen öt jármű karambolozott, értesült a DO.

Breaking: baleset a 62-es úton, teljes útzárral (FRISSÍTVE)

Breaking: baleset a 62-es úton, teljes útzárral (FRISSÍTVE)

2022. szep. 27.

Több jármű ütközött Székesfehérvár-Börgönd közelében, teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök. A megyeszékhely csak kerülővel érthető el városunkból. (FRISSÍTVE)

Eltűnésből bűncselekmény?

Eltűnésből bűncselekmény?

2022. szep. 26.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon büntetőeljárás keretében folytatják tovább a keresést, értesült a DO. Egy 52 éves nő férjét vették őrizetbe.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  2. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  3. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  4. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  5. Sérülések árnyékában is előrelépés

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő