Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kőtárunk a Rómain

Kultúra
történelem
Dunaújváros

facebook megosztás

Ónodi Zoltán - 2015. máj. 21., 10:39

A Pentelei fennsík északi részén, a víztorony tövében találhatunk rá a római kor emlékeire. A kőtár az egykori római katonai tábor területén létesült, 43 éve nyitottam meg kapuit.

A kőtár területe már a hatvanas években kijelölésre került. A helyszín adott volt, hisz a majd négy századot itt állomásozó római csapatok épületegyütteseinek romjai szép állapotban maradtak ránk. A romkertet végül 1972. május 21-én nyitották meg a látogatók előtt. Akkor még a teljes tábor feltárásai nem fejeződtek be, főként domborművekből és szarkofágokból állt a tárlat. A korszak legfiatalabb és legmodernebb városára méltán lehetett büszke az ország. 1974-ben teljes átrendezésre került a kőtár, amit októberében már a végleges formában láthattak az érdeklődők. Az ásatásokból fellelt tárgyak az Intercisa Múzeum tulajdonát képezik. Az átalakításokkal lehetősége nyílt arra, hogy a kiállítási és a tanulmányi kőanyagot egymástól függetlenül lehessen kezelni, bemutatni.

Az UNESCO Világörökségi Bizottságának várományosi listájára került a Római Limes városi szakasza. A kőtár alatti partfalat több projekttel próbálták stabilizálni, 2010-ben pályázati pénzből teljesen helyre tudták állítani az Öreghegy és a Sikló közötti területet. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség példaértékűnek nyilvánította a megvalósuló programot.

A rovat további hírei: Kultúra

Rockmaraton: idén sem rendezik meg a fesztivált!

Rockmaraton: idén sem rendezik meg a fesztivált!

2021. máj. 25.

Már másodszor hiúsul meg a Szalki-szigetre tervezett gigantikus megmozdulás. A közönség döntött, ám lesz egy magyar zenekarokat felvonultató eseménysorozat – ennek részleteit szerdára ígérik. Itt a teljes bejelentés!

Bibliatörténeti kiállítás nyílt a papírmúzeumban

Bibliatörténeti kiállítás nyílt a papírmúzeumban

2021. máj. 25.

A bibliák papírvilága címmel nyílt időszaki kiállítás a Magyar Papírmúzeumban még múlt csütörtök délelőtt. Csodás gyűjtemény, nézzék meg minél többen! 

Részben online rendezik meg a Magyar Táncfesztivált

Részben online rendezik meg a Magyar Táncfesztivált

2021. máj. 23.

Részben online, részben személyes részvétel mellett rendezik meg a tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt 16. Magyar Táncfesztivált és 6. Gyermek Táncfesztivált Győrben június 14. és 20. között. Az eseményen megemlékeznek Győr várossá válásának 750. évfordulójáról is.

DSTV: a Bibliák Papírvilága

DSTV: a Bibliák Papírvilága

2021. máj. 22.

Különleges kiállítással várja a látogatókat a Magyar Papírmúzeum. A Bibliák Papírvilága elnevezésű gyűjtemény megnyitóját Erdő Péter bíboros, Pintér Tamás polgármester, és a Rajta Újváros! Egyesület több képviselője is meglátogatta.

Újult erővel nyitották meg kapuikat a kulturális intézmények

Újult erővel nyitották meg kapuikat a kulturális intézmények

2021. máj. 21.

Kulturális kerekasztalt tartott Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter az Oktatási, Kulturális és Társadalmi Kapcsolati Bizottság elnöke közösen a város kulturális intézményeinek vezetőivel. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.

CityRocks – dunaújvárosi visszatéréssel!

CityRocks – dunaújvárosi visszatéréssel!

2021. máj. 19.

Változott a menetrend, idén az első bulit tartják a Szalki-szgieten, a kolozsvári produkció az új tervek szerint szeptemberre csúszik. Rőzserázók figyelem, szóljon a rock, yeeaaaaahhh!

Bartók: nyári fesztivál csúcsdísze lesz a „Hamlear”

Bartók: nyári fesztivál csúcsdísze lesz a „Hamlear”

2021. máj. 17.

Új bemutató olvasópróbájával folytatódott a munka a Bartók Kamaraszínházban: a Hamlear, a dán királyfiból lett brit király című komédia bemutatója a Gyulai Várszínház idei Shakespeare Fesztiváljának záró produkciója lesz – Nagy Ervinnel, Koltai Róberttel, sokan másokkal!

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő