Dózsa Mozicentrum
DSTV: a mozizás is szabad!
Nincs szükség védettségi igazolványra, a maszk használata sem kötelező a moziba járáshoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A járvány miatti szigorítások miatt a mozik is megsínylették az elmúlt másfél évet – ám most újra kinyitott a dunaújvárosi filmbázis is! Hangkép.
200 millióból újult meg a mozi
A Dózsa Mozicentrum (ma: Kultik Dunaújváros) az óév végén teljes energetikai felújításon esett át. Az önkormányzat korábban összesen 196 millió forint értékű pályázatot nyert el erre a célra, ennek köszönhetően végezték el a munkálatokat a filmszínház épületén.
A Kultik első éve nem lett kultikus...
... vagy nem úgy, ahogy szerették volna: tavasztól megkapták az üzemeltetés jogát, de nyárig ki se nyithattak, majd novembertől ismét be kellett zárniuk – így foglalható össze a Kultik Dunaújváros Mozi idei éve. De bizakodnak, 21-re lapot húzunk, ígérik!
Buli a téren, vastaps a teremben; újra nyitva a "Dózsa"!
Hosszú-hosszú pauza után, de annál nagyobb csinnadrattával nyitotta meg kapuját a közönség előtt a Dózsa Mozicentrum csütörtökön: buli a téren, szép szavak és vidám pillanatok a bejáratnál, aztán megérdemelt vastaps a Csocsó újrázott díszbemutatója után. Szép volt, jó volt, rövid összegzés és gazdag képtár a hajtás után!
A jelszó a régi: gyerünk a moziba be!
Hosszú várakozást követően újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Dózsa Mozicentrum csütörtökön. A város kultikus helye a KULTIK mozi hálózat tagjaként kerül be újra a kulturális vérkeringésbe, és egy nem akármilyen nyitó programmal kezdi meg "újkori" működését. Tételes kínálat a hajtás után!
Mozimaratonnal startol a "Dózsa"
Célegyenesbe fordul a Dózsa Mozicentrum felújítása, már a belső rész kialakításánál tartanak a szakemberek – a munkálatokat sajtóbejárás keretében tekintették meg a város vezetői és a majdani üzemeltetők. Egy hónap múlva start – naná, mozimaratonnal!
Több tízmilliós beruházás nyomán prémium minőségű mozi a dunaújvárosiaknak
A KULTIK mozihálózat nyerte el a dunaújvárosi mozi üzemeltetését. Az erről szóló pályázatra összesen három céget hívott meg az önkormányzat – köztük a korábbi üzemeltetőt –, pályázatot azonban végül csak a KULTIK adott be, adta hírül a város hivatalos oldala.
Gálázott a Petőfi
Megtartotta hagyományos, nagyszabású gáláját a Petőfi iskola csütörtök délután a Dózsa moziban. A hagyományoknak megfelelően a páros évfolyamok adták elő produkcióikat.
Április 1-től az egyetemen lesz a mozi!
"Április 1-től az egyetemen lesz a mozi! Jó hírem van, hamarosan nem csupán a külseje, hanem a belseje is teljesen megújul az épületnek" - írta Cserna Gábor polgármester a közösségi oldalán.
Sanyi és a Cinema Paradiso
A Dózsa mozi nélkülözhetetlen mindenese, aki tizennégy éves kora óta mozigépészkedik és bábáskodik az intézmény felett. Hivatásról, szorgalomról, családról beszélgettük Kutasi Sándorral.
Plusz egy dimenzió a moziban
Márciusban King Kong látványos pusztítását, valamint A szépség és a szörnyeteg keringőjét már három dimenzióban láthatjuk a Dózsa Mozicentrumban, hiszen új technológiával bővül a nagyterem vetítője.
Star Wars: jól fogynak a jegyek
A dunaújvárosi moziban is hatalmas az érdeklődés a Star Wars legújabb része iránt. A mozi vezetősége különleges meglepetésekkel is készül a rajongóknak.

