Dunaújváros
Más súlycsoportban a serdülők
Kiütéses győzelmeket arattak a mögöttünk hagyott hétvégén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás csapatai a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.
Ötezer forint húsvéti támogatás a városi nyugdíjasoknak
Az Idősek Tanácsa javaslatát jóváhagyva, a kormány tízezer forint értékű Erzsébet-utalvánnyal támogatta a nyugdíjasokat a húsvéti ünnepek előtt. Emellett városunk önkormányzata a kedvező költségvetési helyzet tükrében további ötezer forinttal segíti a helyi szépkorúakat.
D+ Híradó - Támogatás, olvasópróba
Ötezer forintos húsvéti támogatás a nyugdíjasoknak, újabb premierre készülnek a Bartókban, a Gorillák is elkezdték - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
Kezdésnek nem volt rossz
Három dunaújvárosi csapat is bemutatkozott a NB III-as darts bajnokság hétvégi fordulójában, az eredményeik pedig igen biztatóak a jövőre nézve.
Ünnepi díszben a körforgó
Immár ötödik éve gondozza a Dózsa György út végén lévő körforgót a Pannon Oktatási Központ.
Menekülés az egyedüllét elől
Az idő múlása nem jár együtt törvényszerűen azzal, hogy az ember már nem tervez és nem számol a szerelemmel. A legjobb példa erre Orosz Júlia és Erdélyi Tamás kapcsolata, akikre hetven év felett talált rá a szerelem; igazolásul annak, hogy szeretni, valakihez tartozni nem csak a fiatalság kiváltsága.
Dunaújvárosi érem a diákolimpiai döntőben
Csomor-Németh Lili révén egy bravúros bronzéremmel gazdagodtak a dunaújvárosi fiatalok a Kiskunfélegyházán megrendezett országos tollaslabda diákolimpiai döntőben.
Húsvéti ünnepi miserend
Virágvasárnappal megkezdődött a Nagyhét, mely Húsvétvasárnapig tart majd. Mutatjuk a dunaújvárosi, ünnepi miserendet.
D+ Híradó - Családi nap, álhír
Húsvéti családi nap a múzeumban, bármilyen fényképes igazolvánnyal lehet vért adni, aerobik roadshow a Rudasban - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
Drámai hajrá után kapott ki a Gorillaz
Húsz másodperccel a mérkőzés vége előtt kapott mezőnygóllal szenvedett 3-0-s vereséget a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata a Győr Sharks elleni szezonnyitón.
Többet kell gyakorolni!
Hullámzó teljesítményt nyújtott az Európa Kupa fináléjában a magyar női vízilabda válogatott, mely végül a hatodik helyen fejezte be a sorozat küzdelmeit.
Ki kaphatott piros tojást?
Húsvéti kézműves készülődésre várták a gyerekeket és a családokat szombaton az Intercisa Múzeumban, ahol a kézműves foglalkozás mellett akár azt is megtudhatták, miért a kalács a sonka és a bárány kerül majd az ünnepi asztalra.

