győzelem
Jól kezdett az utánpótlás
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is győzelemmel kezdte az utánpótlás bajnokságok idei küzdelmeit.
Kiütéses sikerek idegenben
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő és ifjúsági együttese is nagyon simán verte idegenben a Fehérvár KC fiataljait.
Két győzelemmel kezdtek a Sárkányok
Két nap alatt két mérkőzést játszott, s mind a kettőt meg is nyerte a Dunaújvárosi Sárkányok U18-as kosárlabda csapata a junior bajnokságban.
Megvan az első siker!
Küzdelmes, mindössze három gólt hozó találkozón szerezte meg idei első bajnoki győzelmét a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata a Ferencváros ellen.
Élre állt a DPASE
Korán hátrányba került, de Tóth Tibor két találatának is köszönhetően 2-1-es sikert aratott a Makó elleni bajnokin a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.
Rangadót nyert a DAC
Az első percek megilletődöttségét követően átvette az irányítás a DAC férfi kézilabda csapata a Holler UFC ellen, és végül megérdemelt győzelmet aratott.
Első helyen a Danubius
Mindhárom mérkőzését megnyerte a felnőtt csapatbajnokság szombati fordulójában a Danubius KSE tollaslabda szakosztálya.
Továbbra is hibátlanul
A Dunaújváros PASE U17-es csapata tízgólos győzelemmel tartotta meg hibátlan mérlegét a korosztályos bajnokság újabb fordulójában.
A magyar válogatott 25 góllal győzött
A magyar női kézilabda-válogatott 25 góllal legyőzte Koszovó csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában, szerdán az Elek Gyula Arénában.
Hibátlan juniorok
A megyei rivális elleni szoros győzelemmel őrizte meg hibátlan mérlegét a Gorillaz Juniors amerikai focicsapata az U19-es bajnokság küzdelmeiben.
Hétig számolt a DAB
Jól küzdöttek a bécsi fiatalok, de az Acélbikák jégkorongozói így is hét gólt szerezve győzték le vendégüket a jégcsarnokban ma este.
Győzelem a bajnoki nyitányon!
A Dunaferr SE férfi röplabda csapata nagy küzdelemben győzte le a Sümeg együttesét a 2017-2018-as bajnokság első fordulójában. Az alaposan megfiatalított és átalakított Dunaferr azt a sümegi együttest fogadta, mellyel a felkészülés időszakában egyszer már összemérték erejüket.

