Városháza tér

Gyertyagyújtás az Adventi Forgatagon

Gyertyagyújtás az Adventi Forgatagon

2016. dec. 11.

A Városháza téri Adventi Forgatagban vasárnap késő délután a történelmi egyházak képviselői ünnepélyesen is meggyújtották az adventi koszorú harmadik gyertyáját, majd megosztották az örömmel kapcsolatos gondolataikat. Majd közösen imádkoztak. 

Meseországgá változik a Városháza tér

Meseországgá változik a Városháza tér

2016. dec. 07.

Advent második vasárnapja után besűrűsödött az önkormányzat és a helyi Tourinform iroda által szervezett Adventi Forgatag kavalkádja. Minden délután színpadi műsorral várják a városlakókat a Városháza térre, hogy közösen hangolódhassunk a karácsonyra. Emellett több kiegészítő programot is szerveznek.

A Mikulás várja a kívánságokat

A Mikulás várja a kívánságokat

2016. dec. 05.

A Városháza előtti téren két napig várja a gyerekeket és a számtalan karácsonyi kívánságot a Mikulás a színpad előtt álló kuckójában.

A remény vasárnapján

A remény vasárnapján

2016. dec. 04.

A várakozás időszakának felénél is mindenkit szeretettel vártak egy közös ünneplésre az Adventi Forgatagra város főterére, vasárnap délután. Áldás, ének, zene, tea, forralt bor, jó hangulat.

Négy kilométer, háromszáz ember és egy kis jótékonyság

Négy kilométer, háromszáz ember és egy kis jótékonyság

2016. dec. 04.

Közel háromszáz fiatal és idősebb sportbarát regisztrált az Adventi futásra, és teljesítette a négy kilométeres távot vasárnap kora délután.

"Nem élhetünk hagyományok, gyökerek nélkül"

"Nem élhetünk hagyományok, gyökerek nélkül"

2016. dec. 03.

Tizenkét csapat sütögette a pecsenyéjét, pontosabban a kolbászát a főtéren felállított nagysátorban. Mellettük a szervezők természetesen ingyenes kóstolóval is készültek a látogatóknak. Jó illatok, finom ízek, jó társaság.

Kolbászfesztivál - Itt a teljes program!

Kolbászfesztivál - Itt a teljes program!

2016. dec. 02.

Az idei évben immár hetedik alkalommal rendezik meg a Pentelei Kolbászfesztivált és Disznótoros kóstolót. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt, illetve kolbásztöltő csapatot december 3-án, szombaton 13 órakor a Városháza téren.

Elkezdődött az Adventi Forgatag

Elkezdődött az Adventi Forgatag

2016. nov. 27.

Ökumenikus istentisztelettel, gyertyagyújtással, énekkel és betlehemi előadással kezdődött el az idei Adventi Forgatag a főtéren, ahol természetesen az árusok is várják a nézelődőket.

Ma kezdődik az Adventi Forgatag

Ma kezdődik az Adventi Forgatag

2016. nov. 27.

Már advent első vasárnapján, november 27-én megnyitja kapuit az Adventi Forgatag a Városháza téren. Délután öt órakor gyertyagyújtás, majd fellép a Neopolisz együttes, utánuk pedig a Bartók Kamaraszínház művészeinek Betlehemese következik.

Karácsonyvárás a főtéren - Adventi Forgatag idén is

Karácsonyvárás a főtéren - Adventi Forgatag idén is

2016. nov. 16.

Már advent első vasárnapján, november 27-én megnyitja kapuit az Adventi Forgatag a Városháza téren. Mórocz Erika, a Tourinform iroda vezetője elmondta, a programok összeállításánál az volt a koncepciójuk, hogy egyre több újdonsággal és meglepetéssel szolgáljanak a látogatóknak.

Karácsonyi vásározók a forgatagban

Karácsonyi vásározók a forgatagban

2016. nov. 06.

Az „Adventi forgatag” rendezvényén lehetősége lesz dunaújvárosi magánszemélyeknek, hogy saját készítésű és tulajdonú ajándéktárgyaikat eladják-tájékoztatta portálunkat a programot szervező helyi Tourinform iroda.

Szüreti felvonulás sok zenével és tánccal

Szüreti felvonulás sok zenével és tánccal

2016. okt. 01.

A Pentelei Hagyományőrző Egyesület szervezésében idén is egy igen hangulatos szüreti felvonuláson vehettünk részt szombaton. Régi hagyománya van Pentelén a szüreti felvonulásnak, amikor a helyiek a szőlő borrá érését ünnepelték, melyről úgy tartották, hogy a magyar napsütés erejétől olyan finom.