Tomanóczy Tibor lett a felnőtt röplabda válogatott másodedzője!

Szárszó Lajos - 2017. március 22. 7:31

Mától hivatalossá vált, hogy a Dunaferr SE NB I-es röplabda csapatának vezetőedzője az ifjúsági válogatott mellett a jövőben a felnőtt válogatottnál is tevékenykedik. Tomanóczy Tibor ugyanis másodedzőként segíti a közelmúltban kinezevett Juan Manuel Barrial munkáját a felnőtt nemzeti csapatnál.

Az nyilvánvaló volt eddig is, hogy a röplabda sportágban Dunaújváros – főként az utánpótlás nevelést nézve - országunk egyik fellegvára, melyet fiataljaink eredményei évek óta bizonyítanak. Nagyszerű edzők, így a nemrég elhunyt Liszi Ferenc, a szerencsére napjainkban is aktív, a Dunaferr mellett az U17-es válogatottat segítő Kelemen István, valamint a Dunaferr SE teljes korosztályát és az ifjúsági válogatottat irányító Tomanóczy Tibor neve fémjelzik a múlt, a jelen, és nagy bizonyossággal a jövő időszakát is. Hatalmas megtiszteltetés, hogy mától Tomanóczy Tibor újabb feladatot kapott, mégpedig a magyar férfi felnőtt válogatottnál, ahol a nemrég kinevezett, argentin származású Juan Manuel Barrial munkáját másodedzőként segítheti.

- Nagyon megtisztelő volt már a felkérés is – foglalta össze gondolatait Tomanóczy Tibor-, de azon, hogy elvállalom-e a feladatot, hosszabb ideig gondolkodtam. A legfontosabb az volt, hogy mindezt megbeszéljem családommal, hiszen számomra a segítő családi háttér kiemelten fontos. Nekik eddig is rengeteget köszönhetek. Hatalmas köszönet feleségemnek, aki az új feladatomban is támogat. Emellett egyeztetnem kellett a Dunaferr SE Röplabda Szakosztályának vezetőivel, hiszen ezt az új munkát csak úgy vállaltam el, hogy mellette folytatom a Dunaújvárosban elkezdett munkáimat is. Ők azonnal támogatásukat fejezték ki, és segítségükkel a közeljövőben tornyosuló feladatokat sikerült szétosztanunk. Nagy köszönet edzőtársaimnak, akik megoldják helyettem az utánpótlás döntőket, valamint segítenek az NBI-es csapatnál is.

- Volt-e lehetőséged személyesen találkozni Juan Manuel Barrial szövetségi kapitánnyal?

- Még nem, hiszen ő jelenleg Törökországban dolgozik, viszont egy-két levelet váltottunk egymással. A munkájáról több helyről kaptam visszajelzést, melyek alapján egyértelmű, hogy nagyszerű, szakmailag remekül felkészült szakemberről van szó. Nagy lelkesedéssel és az ehhez társuló kíváncsisággal várom már a közös munkát. Bízom abban, hogy munkámban jelentős segítség lesz az, hogy a magyar röplabda sport minden korosztályának munkáját ismerem. Bízom abban, hogy azokkal a játékosokkal, akik a felnőtt válogatott mezét viselik majd, megtalálom a közös hangot. Viszonyom többségükkel jó, és meg van az egymással szembeni kölcsönös tisztelet, mely a munkának az alapját adja.

Tomanóczy Tibor az ifjúsági válogatottal is dolgozik! (Képek: DO-archív)

- Szakmailag mekkora kihívás számodra ez a feladat?

- Biztosan sokat fogok majd tanulni, hiszen megismerhetek egy olyan, számomra új dél-amerikai stílust, amely a jövőbeni munkámban segít majd. Kiváló tapasztalat szerzési időszak lesz ez számomra, melyből megtanultakat a Dunaferrnél is fogom majd alkalmazni.

- Mikor lesz az első munkanapod a felnőtt válogatottnál?

- Április 25-én kezdi meg felkészülését a felnőtt válogatott, ám nekem 27-től 30-ig még az ifjúsági válogatottnál van munkám, hiszen ekkor játsszunk Győrben az Európa-bajnoki döntőben. Így akkor csatlakozom a felnőttekhez, amikor ez a sorozat véget ér, vagyis május első napjaiban. Attól kezdve teljes erőbedobással készülünk az Euroligára, majd a világbajnoki selejtezőre. Bízom abban, hogy mindezek jól sikerülnek majd.

A rovat további hírei: Sport

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.