Kovács Zsófia az Eb-döntőben – Percről percre
Ugrásban és felemás korláton is szerhez lép a kolozsvári Európa-bajnokságon a Dunaferr SE tornásza - Kövesse figyelemmel nálunk és velünk együtt Kovács Zsófia döntős szereplését!
A pénteki világraszóló sikert, az egyéni összetettben elért második helyezést követően ma már a szerenkénti döntőkben volt érdekelt a magyar válogatott és a Dunaferr SE kiváló tornásza Kovács Zsófia a kolozsvári Európa-bajnokságon. A dunaújvárosi olimpikon, s immáron Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző felemás korláton, illetve ugrásban mérette meg magát ma délután, s nem titkoltan abban reménykedett, hogy sikerül a tegnapihoz hasonló szép eredményt elérnie a szerenkénti finálékban is.
13:05 Jönnek a lányok
Zsófia nem sokkal egy óra után, az ugrás szerenkénti döntőjében bizonyíthatta tudását, méghozzá úgy, hogy hatodikként került be a szám fináléjába, s a Dunaferr SE versenyzője mellett a szombathelyi Dévai Boglárkáért is izgulhattak a sportág szerelmesei. A döntő első indulója az orosz Angelina Melnikova volt, aki első gyakorlatás szépen hajtotta végre, a második leérkezését viszont elrontotta, így összesen 14.000 pontot kapott a bíróktól. Másodiként a holland Tisha Vollemann ugorhatott, s 14.250 pontot két ugrására, majd jöhetett a brit Elissa Downie, aki tegnap megnyerte az egyéni összetettet, s 14.350-nel át is vette a vezetést. Negyedikként Dévai Boglárka ugorhatott, s mivel mindkét gyarkorlata jól sikerült, 14.317 ponttal feljött a második helyre.
13:20 Parádés ugrások
A szlovén Teja Belak 14.183-mal a negyedik helyre lépett, majd következhetett Kovács Zsófia, aki első ugrását szenzációsan végrehajtotta, az addigi legmagasabb pontszámot kapta rá, s bár második gyakorlata nem volt túl erős, azt is tökéletesen végrehajtotta, így összesen 14.200 pontot szerezve a negyedik helyre jött fel a mezőnyben. A korábbi világbajnok orosz Paseka mindkét ugrásába hiba csúszott, de sajnos ezzel is megelőzte Zsófit, ám Dévai Boglárka számára ezzel már biztos volt minimum a bronzérem. Utolsóként a francia Devillard mérette meg magát, s mindenkit megelőzve, 14.467 ponttal szerezte meg az Európa-bajnoki címet a brit Downie és Dévai Boglárka előtt, míg Kovács Zsófia a selejtezőhöz hasonlóan ezúttal is a hatodik helyen végzett.
14:20 Felemás korlát
Az ugrás után nem sok ideje maradt a szusszanásra Kovács Zsófiának, ugyanis a férfiak lólengés döntője után (itt Berki Krisztián a második helyen végzett) már felemás korláton mérette meg magát a dunaújvárosi tornász, aki a selejtező ötödik helyén kvalifikálta magát a mai fináléra úgy, hogy az élmezőny rendkívül szoros volt, így ma is hatalmas küzdelemre számíthattunk. A francia Dos Santos hamar kiesett az éremharcból, hiszen két nagyot is rontott, s 11.700 ponttal zárta gyakorlatát, melyet Elissa Downie 14.133-as, rendkívül erős gyakorlata követte. Harmadikként Kovács Zsófia lépett a szerzhez, s bár nagyon szépen kezdett, sajnos egyik eleménél leesett a korlátról, így 13.100 ponttal zárta a finálét. A folytatásban a versennytársak közül a súlyos könyöksérülést elszenvedő Rebecca Downie-n kívül mindenki tökéletesen elvégezte gyakorlatát, ami azt jelentette, hogy a belga Nina Derwael nyerte a szám aranyérmét, megelőzve az orosz Jelena Jereminát és a német Elisabeth Seitz-et, míg Kovács Zsófia a hatodik helyen végzett a felemás korlát döntőjében.
Szerenkénti döntők
Ugrás: 1. Colin Devillard 14.467, 2. Elissa Downie 14.350, 3. Dévai Boglárka 14.317, 4. Maria Paseka 14.283, 5. Tisha Volleman 14.250, 6. Kovács Zsófia 14.200, 7. Teja Belak 14.183, 8. Angelina Melnikova 14.000.
Felemás korlát: 1. Nina Derwael 14.633, 2. Jelena Jeremina 14.300, 3. Elisabeth Seitz 14.133, 4. Elissa Downie 14.133, 5. Kim bui 13.900, 6. Kovács Zsófia 13.100, 7. Rebecca Downie 13.000, 8. Melanie dos Santos 11.700.
A rovat további hírei: Sport
Nincs megállás a röpiseknél
2025. dec. 03.
A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.
Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében
2025. dec. 03.
A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.
Így nem volt esély a pontszerzésre
2025. dec. 03.
A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.
Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)
2025. dec. 02.
Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.
DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek
2025. dec. 02.
Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.
Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál
2025. dec. 02.
Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.
Fontos meccs vár az Acélbikákra
2025. dec. 02.
A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.








