Sikeres főpróba

Szárszó Lajos - 2018. január 15. 20:43

A DUE-Maarks Graphics női vízilabda csapata az első pillanatoktól kezdve uralta a játékot az Eger ellen, s fölényes, 21-8-as sikert aratott ma esti bajnokiján.

Az Euroliga selejtező előtti utolsó tétmeccsét játszotta a DUE-Maarks Graphics női vízilabda együttese. Az újvárosi hölgyek ezúttal hazai medencében küzdöttek meg az egyre jobb játékot mutató ZF-Eger ellen. Az előjelek alapján a mieink számítottak a mérkőzés esélyesének, de a mai meccsen a győzelem mellett az is céljuk volt Mihók Attila tanítványainak, hogy éles helyzetben gyakorolják azokat a játékelemeket, melyeket majd a Barcelonában szeretnének bevetni. Garda Krisztina bombával indult a meccs, akinek labdája centikkel kerülte el a kaput, de Horváth Brigitta megúszás után már bevette a vendégek kapuját (1:0).

A tavaly még nálunk játszó Somhegyi Noémi ugyan egyenlített (1:1), de ennek nem sokáig örülhettek az egriek. Garda Krisztina ötméteresből vette vissza az előnyt, melyet Szilágyi Dorottya növelt kettőre (3:1). Miután Laura Aarts védett kétszer egymás után, Gurisatti Gréta közelről vette be Horváth Anna kapuját, majd a következő akcióból Szilágyi Dorottya zárta le az első negyedet (5:1). Gurisatti Gréta emberelőnyt váltott gólra a második nyolc perc legelején, majd Szilágyi Dorottya növelte előnyünket Laura Aarts védése után (7:1). Jó labdaszerzést követően Mchunu Hlengiwe lőtte ki a bal alsót, majd megúszás után Vályi Vanda a bal fölsőbe lőtt pontosan (9:1). Hatalmas volt ekkor a fölényünk mind mezőnyben, mind a gólok számát illetően, főként miután Szilágyi Dorottya belőtte a maga negyedik találatát (10:1). Lara Luka tette közé a tíz különbséget (11:1), melyet Somhegyi Noémi faragott kilencre pontos ötméterese után (11:2).

A második félidőben Horváth Brigitta centerből, majd Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta megúszásból növelte előnyünket (14:2). Ettől kezdve Mihók Attila vezetőedző bátrabban forgatta csapatát, melyet Brezovszki Gerda hálált meg (15:2). Vályi Vanda bombagólját tapsolta meg a hazai publikum, majd a túloldalon Brigitta Games vette be a csereként beállt Kiss Alexandra kapuját (16:3). A záró nyolc percben a védekezésre már kevesebb gondot fordítottak a felek, melyet jól bizonyít az a tíz gól, melyet egyenlő arányban (5:5) gyűjtöttek a csapatok. A DUE így a vártaknak megfelelő magabiztossággal győzött, ezzel jó szájízzel utazhatnak a lányok Barcelonába, az Euroliga selejtezőjébe.

DUE Maarks Graphics – ZF-Eger 21-8 (5-1, 6-1, 5-1, 5-5)

Dunaújváros: Laura Aarts - Szilágyi Dorottya 5, Gurisatti Gréta 4, Horváth Brigitta 2, Garda Krisztina 2, Ziegler Diána, Mchunu Hlengiwe 2. Cserék: Kiss Alexandra - Sajben Nikolett, Geraldine Mahieu, Lara Luka, Vályi Vanda 3, Brezovszki Gerda 1, Vályi Fanny. Vezetőedző: Mihók Attila.

ZF Eger: Horváth Anna – Molnár Daniella, Libercz Brigitta 1, Miklós Réka, Tóth Csenge, Somhegyi Noémi 4, Brigitta Games 1.  Cserék: Aranyi Réka Rebeka Kékesi Borbála, Kocsis Szabina Gabriella 2, Ráski Lilla, Szűcs Petra, Katona Zsófia Sára, Szilágyi Szabina. Vezetőedző: Szilágyi Péter.

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.