Nehéz szezon előtt a Kohász

spigott - 2018. augusztus 29. 14:09

Küzdelmes szezon elé néz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, melynek vezetőedzője, György László idén is azt várja tanítványaitól, hogy minden mérkőzésen hozzák ki magukból a maximumot.

Idegenben, a Vác elleni találkozóval kezdi meg a 2018/2019-es bajnoki szezon küzdelmeit szeptember 1-én a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. György László tanítványai rendkívül keményen dolgoztak az elmúlt nyolc hétben, s bár több nehézséggel is meg kellett küzdeniük, mint azt György László vezetőedző elmondta, igyekeztek a lehető legtöbb munkát elvégezni, s egy kicsit változtattak is a tavaly alapozáshoz képest.

- Természetesen azon, amit az ember az elmúlt év folyamán tapasztalt, akár a bajnokságban, vagy a felkészülésben, próbál alakítani egy kicsit, hozzátenni, vagy a szakmai újdonságokat bevinni, de nagy általánosságban nem történt túl nagy változás a tavalyi felkészüléshez képest. Nyilván taktikában fontos figyelembe venni, hogy éppen milyen kerettel dolgozunk, milyen játékosok állnak rendelkezésre, de a fizikai, állóképességi munkát a szokásos mederben végeztük, egy-egy kis újítást vittünk itt véghez, több rövidebb, de gyorsabb szakaszból állt ez a felkészülés a tavalyihoz képest. Mindent összevetve jól sikerült a felkészülésünk, ugyanakkor nyilván a pályán dől el, akkor látjuk tisztábban a képet, ha már két-három hónap lement a bajnokságból. Nyolc hetet készültünk, s bár ennél több kellene ahhoz, hogy maximálisan fel tudjunk készülni az előttünk álló feladatokra, azért így is tisztességesen elvégeztük azt a munkát, amit el szerettünk volna.

- Milyen bajnokságra számíthatunk, illetve játékban mit várhatunk el a csapattól?

- Nagyon sok minden befolyásolhatja a bajnokságot, az eredményességet. Ilyen például a sorsolás, az, hogy mennyire sikerül egy csapatnak jól megindítani a szezont. Nekünk egyáltalán nem kedvező a sorsolásunk, de minden mérkőzésen arra fogunk törekedni, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, s a lehető legjobb formánkat mutassuk. Elképzelhető, hogy a bajnokságban vannak jobb csapatok nálunk, jobb összetételű társaságok, ezt el kell tudnunk fogadni nekünk és a szurkolóinknak is, mi dolgozunk tisztességgel, ahogy tettük eddig is, s most is azt tudom mondani, amit tavaly, vagyis a szezon felénél és a végén értékeljük majd magunkat a körülmények figyelembevételével, s akkor meglátjuk, hogy ez az állomány, valamint az elvégzett munka mire volt elég.

- Egyik kulcsemberét hosszú időre elveszítette nyáron az együttes. Ez mennyire befolyásolta a felkészülést?

-  Keressük közösen még a lehetőségeinket, de óriási érvágás számunkra a közelmúltban térdműtéten átesett Camila Micijevic kiválása, mert ő támadásban és védekezésben is meghatározó játékosunk. Az ő sérülése eléggé felborította a rendszerűnket, valószínűleg nem is tudjuk pótolni, szóval erre a helyzetre ki kell találnunk valamit. Csapatszinten tudjuk ezt azonban csak megoldani, egészen egyszerűen arra lesz szükség, hogy minden pályára lépő játékos a maximális tudásához képest is hozzátegyen a teljesítményéhez még tíz-húsz százalékot ahhoz, hogy az ő hiányát valahogy pótoljuk.

- Le lehetett szűrni bármi tanulságot a nyári felkészülési mérkőzésekből?

- Igen, egyértelműen. A kezdeti szakaszban próbálgattuk a felállásokat, kerestük a pozíciókat, de természetes, hogy ezek pontos kialakulásához idő kell. Van nyilván egy alap elképzelés a csapatot tekintve, de most is azt mondom, amit tavaly, hogy nekünk a védekezésre kell fektetnünk a hangsúlyt, s bár ezt tartja mindenki, nálunk ennek fokozott jelentősége lesz, mert ebből muszáj lesz idén rámennünk az úgymond könnyű gólokra. Persze itt is van még miben fejlődnünk, ugyanis hiába alakítottunk ki több mérkőzésen is nagyon sok könnyű helyzetet a labdaszerzésekből, gyors indításokból, sajnos a lehetőségeinket nem a legjobb arányban használtuk ki. Persze ez még mindig jobb, mintha helyzetbe sem tudnánk kerülni, de egy olyan eleme ez a játékunknak, amin muszáj lesz javítanunk a jövőben.

- Fontos egy csapatnál, hogy egy-egy posztra akár két azonos képességű játékossal rendelkezzen. Ezzel hogyan állunk a szezon előtt?

- A felkészülési mérkőzések alapján úgy látom, hogy jobbátlövőben két jó és meghatározó emberünk van Szekerczés Luca és Klujber Katrin személyében. Beállóban is elégedettek lehetünk, mert ott is két agresszív, agilis kézilabdázóval rendelkezünk, Dombi Luca és Sirián Szederke meg tudják oldani a rájuk váró feladatokat. Jobb szélen Grosch Vivien és Mihály Petra még fiatal, rutintalan játékosok, nekik nagyon kell az az idő, amit a pályán eltölthetnek, míg bal szélen Kazai Anita a tavalyi szezon második felében már megfelelő teljesítményt nyújtott, s bízunk abban, hogy formáját erre az idényre is átmenti. Bal átlövő poszton és irányítóban Szalai Babett, Ferenczy Fruzsina, Molnár Beatrix és Bouti Fruzsina áll rendelkezésünkre, s bár Babett elsősorban nem átlövő, neki valószínűleg ezt a posztot kell megoldani, mivel Monori Orsolyára és Camila Micijevicre sem számíthatunk egyelőre. A kapuban egy rutinos Katarina Tomasevics és a visszatérő Csapó Kyra próbálja megakadályozni ellenfeleinket a gólszerzésben, ez egy jó páros, s mögöttük ott van még a fiatal Vártok Ramóna is. Cifra Anita és Nick Viktória jelenleg a védekezésünk alappillérei, szóval velük kell a lehető legjobban megoldani a szezont, s hozzájuk csatlakozhatnak majd a sérülésből visszatérők, így Monori Orsolya, Erdősi Ildikó, valamint a szezon hajrájában Camila Micijevic is.

- Ez mire lehet elég a várhatóan nagyon keménynek ígérkező 2018/2019-es szezonban?

- Valóban nagyon nehéz bajnokság előtt állunk, ám most nem vagyunk eredménykényszerben, de a többi csapat igazolásait figyelembe véve úgy látom, hogy valahol a középmezőnyben kell jelenleg elhelyezni minket játékerőben. Hogy ez éppen miként alakul majd a szezon közben, rengeteg mindentől függ, egy dolgot azonban megígérhetünk, ez a csapat minden meccsen a lehető legtöbbet igyekszik majd kihozni magából, s bárhogy is alakulnak a találkozói, emelt fővel jöhessenek le a játékosok a pályáról.

A DKKA bajnoki menetrendje

2018. szeptember 1. szombat 18:00 GVM Europe-Vác - DKKA
2018. szeptember 8. szombat 18:00 DKKA - Siófok KTC KFT
2018. szeptember 15. szombat 18:00 Békéscsabai ENKSE - DKKA
2018. szeptember 19. szerda 18:00 DKKA - FTC - Rail Cargo Hungaria
2018. szeptember 22. szombat 18:00 DKKA - Győri Audi ETO KC
2018. október 6. szombat 18:00 Kisvárda Master Good SE - DKKA
2018. október 27. szombat 18:00 Eszterházy SC - DKKA
2018. november 3. szombat 18:00 DKKA - MTK Budapest
2018. november 17. szombat 18:30 Mosonmagyaróvári KC SE - DKKA
2018. december 30. vasárnap 18:00 DKKA - Alba FKC
2019. január 6. vasárnap 17:00 Moyra-Budaörs Handball - DKKA
2019. január 12. szombat 18:00 DKKA - DVSC
2019. január 26. szombat 18:00 ÉRD - DKKA

2019. február 2. szombat 18:00 DKKA - GVM Europe-Vác
2019. február 16. szombat 18:00 Siófok KTC KFT - DKKA
2019. február 23. szombat 18:00 DKKA - Békéscsabai ENKSE
2019. március 6. vasárnap 18:00 Győri Audi ETO KC - DKKA
2019. március 27. szerda 18:00 DKKA - Kisvárda Master Good SE
2019. március 31. vasárnap 18:00 FTC - Rail Cargo Hungaria - DKKA
2019. április 6. szombat 18:00 DKKA - Eszterházy SC
2019. április 13. szombat 18:00 MTK Budapest - DKKA
2019. április 20. szombat 18:00 DKKA - Mosonmagyaróvári KC SE
2019. április 27. szombat 18:00 Alba FKC - DKKA
2019. május 4. szombat 18:00 DKKA - Moyra-Budaörs Handball
2019. május 9. csütörtök 18:00 DVSC - DKKA
2019. május 18. szombat 18:00 DKKA - ÉRD

A rovat további hírei: Sport

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

2024. máj. 07.

Remek teljesítményt nyújtva szerezett aranyérmet a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság győri fináléjában.

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

2024. máj. 07.

Az utolsó percben kapott góllal bukta el az alsóház első helyét a Dunaújváros Futsal csapata a Mad Dogs elleni szezonzárón hétfőn este.

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

2024. máj. 06.

Hiába hajrázott remekül, s aratott két szép győzelmet, lemaradt a korosztályos bajnokság országos döntőjéről a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

Szezonzáró előtt a futsalosok

Szezonzáró előtt a futsalosok

2024. máj. 06.

A Mad Dogs elleni biatorbágyi találkozóval zárja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

2024. máj. 06.

Korai kiállítás után egy balszerencsés öngól okozta a Dunaújváros FC labdarúgóinak vesztét a tabellán ötödik Kaposvár vendégeként.

Egri előny a bronzcsatában

Egri előny a bronzcsatában

2024. máj. 05.

Támadásban nem ment a DFVE női vízilabdázóinak a bronzpárharc első felvonásán, így a vendég egriek megérdemelt győzelemmel vették el a mieink pályaelőnyét.

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

2024. máj. 05.

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban szombaton este.