Fontos győzelem idegenben
Óriási csatában aratott 2-1-es sikert debreceni bajnokiján a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a rájátszás utolsó előtti fordulójában.
Újabb nagyon fontos mérkőzés várt pénteken este fél héttől a Dunaferr DUE dutrade FC futsal csapatára, mely ezúttal Debrecenbe látogatott a rájátszás A csoportjának utolsó előtti fordulójában. Mivel a találkozó előtt a mieink a harmadik, míg a debreceniek a negyedik helyen álltak a tabellán, ezért Fehér Zsolt tanítványainak mindenképpen pontot, pontokat kellett szerezniük ahhoz, hogy előrébb lépjenek a táblázaton, s továbbra is reális esélyük legyen arra, hogy a helyosztókon a bronzéremért játszhassanak.
Futsalosaink nem is kezdtek rosszul, hiszen már a harmadik percben sikerült megszerezniük a vezetést Pál Patriknak köszönhetően, aki szabadrúgásból, rendkívül éles szögből vette be a hazai kaput (0-1). A folytatásba Klacsák növelhette volna a mieink előnyét, de közeli lövését bravúrral védte Faragó kapus, majd Sáhó elől mentettek a házigazdák az utolsó pillanatban. A DEAC játékosai igyekeztek becsülettel, de a Dunaferr jól védekezett, s egészen a félidő derekáig nem adott komoly esélyt ellenfelének az egyenlítésre. Ekkor Rigónak is játékba kellett azonban már avatkoznia egy látványos védéssel, de a túloldalon Pál újabb lövése után már Faragónak kellett hárítania. Egésze a játékrész hajrájáig úgy tűnt, hogy sikerül megőriznie minimális előnyét a mieinknek, ám a 18. percben egy kapu előtti kavarodás végén Vékei emelt közelről a kapuba, így a szünetre 1-1-es állással vonultak a csapatok.
Képek: DO-archív
A fordulást követően igyekezett újra átvenni az irányítást a Dunaferr csapata, ám a DEAC továbbra is nagyon összeszedetten, jól védekezett, s ha sikerült is helyzetbe kerülnie a mieinknek, vagy az irányzékba csúszott probléma, vagy Faragó kapus állta útját a labdának. A hazai kontrákban azonban rendre benne volt a gólveszély, így nem unatkozhattak a meccsre kilátogató drukkerek. Főleg azért nem, mert még bő öt perccel a meccs vége előtt sem lehetett megjósolni, hogy ki örülhet majd a találkozó végén. A 36. percben azonban sikerült megtörni a hosszú gólcsendet, mert Sáhó Kristóf egy szép labdaátvétel után tíz méterről bombázott a jobb alsóba, újra előnyhöz juttatva ezzel a mieinket (1-2). A vendéglátók időt kérte, átváltotta öt a négy elleni játékra, ám a Dunaferr továbbra is eredményesen őrizte kapuját, s végül 2-1-es győzelemmel lépett fel a tabella második helyére. Fehér Zsolt gárdája saját kezébe vette tehát sorsát, s ha az utolsó fordulóban pontot szerez a sereghajtó Szigetszentmiklós elleni hazai találkozón, úgy a bajnoki hajrában a bronzéremért szállhat majd harcba.
DEAC – Dunaferr DUE Dutrade FC 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Vékei a 18., illetve Pál a 3., Sáhó a 36. percben.
Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó – Németh, Klacsák, Pál, Horváth. Csere: Fridrich, Szeghy, Sáhó, Móra. Vezetőedző: Fehér Zsolt.
A rovat további hírei: Sport
Szerelmük a Duna és a túrázás
2025. júl. 28.
Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.
Győzelemmel kezdett a DFC
2025. júl. 28.
Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.
Újra bizonyítottak sárkányhajósaink
2025. júl. 27.
Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.
Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok
2025. júl. 26.
Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.
Jobban hajráztak az ukránok
2025. júl. 26.
Hiába küzdött remekül, az ukránoktól is kikapott a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)
2025. júl. 25.
A DFVE mellett városunk vezetése is köszöntötte a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait a Fabó Éva Sportuszodában pénteken délelőtt.