Képzőművészet és irodalom a falakon
A címbe foglalt címmel nyílt kiállítás Budapesten, az Országos Idegennyelvű Könyvtárban. A tárlaton a grafikák, valamint egy kötetterv mellett írások is helyet kaptak, köztük a Dunaújváros Online főszerkesztője, Nyulasi Zsolt munkái is. A tárlat finisszázsa szerdán 18 órakor kezdődik, mindenkit várnak!
Különleges kiállítást láthatnak a vendégek még néhány napig Budapesten, az Idegennyelvű Könyvtárban: a szeptember 18-ig megtekinthető Képzőművészet és irodalom a falakon című tárlaton – ahogyan a címe is mutatja – a két művészeti ágazat találkozik. Ennek a rendezvénynek a záró eseményére kerül sor szeptember 16-án, szerdán 18 órától. A kiállításon Kovács katáng Ferenc kÉpSZAK című grafikai sorozatát, valamint a grafikákhoz írt reflexiókat mutatják be: az Oslóban élt médiamérnök, műfordító, grafikus képeihez Szalóky Melinda írt angol nyelvű verseket, míg Nyulasi Zsolt rövid prózai munkákkal reflektált a grafikákra – most együtt láthatják a könyvtári kiállításon a teljes anyagot, amely egyébként külön kötetben is megjelent.
A rendezvényen Teleki Bálint költő dedikálja Szalóky Melinda angol szövegeiből készült műfordításait tartalmazó Napút mellékletet. Emellett Gaál Zoltán, Svédországban élő zeneszerző külön e kiállításra komponált RHTYM III. című művének bemutatójára is számíthatnak a látogatók, és külön fejezetet szentel a bemutató Leitner Karina kötettervének.
A finisszázs nyitott, mindenkit szeretettel várnak a Molnár utca 11. alatti Idegennyelvű Könyvtárban.
Cs. L.
(Képünk Kovács katáng Ferenc műve)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: elkezdődött a színházi évad
2024. szep. 24.
Az intézményi tradíciókhoz híven társulati üléssel startolt a szezon a Bartók Kamaraszínházban, derül ki a DSTV összegzéséből. A nagy sikerre tekintettel három produkciót is műsoron tartanak, az évad terveiben hét új bemutató szerepel. Hangkép.
DSTV: koncerttel startolt a tanév
2024. szep. 23.
Minden visszatért a régi kerékvágásba a nyári szünet után a Sándor Frigyes Zeneiskolában, derül ki a DSTV összeállításából. A növendékek megkapták az az órarendjüket, elkészültek a beosztások, kezdődött a tanév – méghozzá egy nem különleges koncerttel! Hangkép.
DSTV: ötödik képregényfesztivál
2024. szep. 22.
Immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált, aminek ezúttal is az MMK adott otthont. A múlt szombati esemény ismét rengeteg látogatót vonzott: a szervezők pazar kínálattal és fergeteges látványvilággal várták a képregények szerelmeseit. Hangkép.
Angyaldob-tündérdob csendült fel a zeneiskolában
2024. szep. 20.
A Baruts Bence Handpan Projekt fellépése adta meg az alaphangot a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában. Elkezdődött az új tanév, ismét sok-sok programmal készül az intézmény közössége.
Zenés bábjáték készül a Bartókban – októberben bemutató
2024. szep. 19.
Balázs-Valler Kata rendezésében készül Az álomlátó fiú című zenés bábelőadás a színházban. A csapat már tavaly is nagy kedvenc volt a Pávatollal, most ismét Kriza János gyűjtéséből merítettek – és még nagyobbat álmodtak.
Ismerős arcok, új vendégek, nagyot ment újra a Dunaújvárosi Képregényfesztivál! (galériával)
2024. szep. 18.
Roppant gazdag kínálattal kényeztette újra, mi több, idén immár ötödszörre a műfaj szerelmeseit a Dunaújvárosi Képregényfesztivál. A seregszemlének szokás szerint az MMK adott otthont, a vendégeket a zord idő sem riasztotta el múlt szombaton.
Diafilmek is kölcsönözhetők a József Attila Könyvtárban
2024. szep. 17.
A diavetítők és a hozzájuk tartozó diafilmek ismét egyre népszerűbbek. Aki csak egy kis nosztalgiára vágyik, örülhet: a gyermekkönyvtárban nagyjából 80 darab diafilm kölcsönözhető.