Hosszú Katinkának még sok munkára van szüksége

doszerk - 2020. december 22. 8:45

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó úgy fogalmazott, még sok munkára van szüksége, hogy visszanyerje februári formáját.

Kép: MTI

"Idén megtanultam, hogy a jelent is nagyon értékelni kell" - utalt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre az M4 Sportnak adott interjúban Hosszú Katinka. A 31 éves sportoló március óta csak Budapesten, a Nemzetközi Úszóliga (ISL) fordulóin versenyzett október 16-tól november 22-ig, a decemberi országos bajnokságon nem vett részt. "Az ISL-nek köszönhetően hat hétig nagyon sokat versenyeztem, és láttam, min kell dolgoznom, és milyen fajta munka kell még nekem. Könnyen és egyszerűen összefoglalva: sok munka kell még, hogy ott legyek, ahol februárban voltam" - nyilatkozta. Hozzátette, a márciusi országos bajnokságon biztosan indul, a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián pedig a 200 és a 400 méteres vegyesúszás lesz a fő száma. "A két vegyes biztosan ott lesz a palettán, és majd meglátom, hogyan sikerül a felkészülés, milyen időket tudok úszni, és hogyan alakul a mezőny" - mondta Hosszú, aki karácsony után kezdi a felkészülést a következő idényre.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

2025. okt. 20.

A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

2025. okt. 20.

Végig hatalmas fölényben játszva aratott 10-0-s sikert a PVSK elleni vasárnapi bajnokin a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.

Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE

Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE

2025. okt. 20.

A tavalyi bronzérmes Kazincbarcika otthonában vág neki a TippmixPro Férfi NBI Extraliga 2025/2026-os kiírásának a DKSE röplabda csapata hétfőn este nyolc órától.