A címvédő elleni negyeddöntőzik a válogatott

doszerk - 2024. február 12. 12:00

Nagyot léphet az olimpiai szereplés felé női vízilabda válogatottunk, amennyiben legyőzi a címvédő hollandokat a világbajnokság negyeddöntőjében.

Főoldali és belső kép forrása: MTI/Kovács Tamás

Női együttesünk belehúzott: az amerikaiak elleni szombati gyakorlás után vasárnap a spanyolokkal is kétkapuztak egy kiadósat a lányok, hogy a lehető legjobb formában várják a hollandok elleni találkozót, derült ki a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) beszámolójából. Azaz a másik ág csoportgyőzteseivel készültünk – az amerikai együttessel szemben még kissé akadozott a támadójáték a háromnegyedes gyakorlás első felében, ugyanakkor a védekezés színvonalára nem lehetett panasz. Amint picit is sikerült elbizonytalanítani az olimpiai bajnokcsapatot – és ezt ötből három-négy alkalommal rendre megoldottuk –, akkor gyönyörűen levédekeztük az összes támadóformációjukat.

Mihók Attila a szombati kétkapu kapcsán csupán azt nehezményezte, hogy az amerikaiak amúgy zseniális, színesbőrű hálóőrével, Ashleigh Johnsonnal szemben a kelleténél jobban bizonytalankodtunk. "Fantasztikus kapus, ez tény, de attól olyan jó, hogy amikor kiszámítható lövés jön kiszámítható szituációból, azt kivétel nélkül védi. Amikor viszont sikerül akárcsak kicsit meglepni, mint például Faragó Kamillának, akkor sima gól a vége. Vállalkozni kell, bátran, nem félni attól, hogy mi lesz, ha Johnson odaér."

Aztán a spanyolok elleni gyakorlás még jobban sikerült, ami fontos a lányok lelkének, bár a kapitány természetesen nem volt hajlandó örömteli zászlólengetésbe kezdeni: "Nem tartom igazán hasznos infónak a mérkőzések előtti felkészülési meccseket. Persze, azért egy mínusz tíz nem lenne feltétlenül motiváló... Ezúttal a lőtt gólok számában felülmúltuk a spanyol csapatot, elsősorban a jó védekezésnek és a védéseknek köszönhetően. Holnap ettől még 0-0-ról kezdünk a hollandok ellen, és a most lőtt góljainkat és blokkjainkat oda nem fogják beszámítani. Összességében jól teljesítettünk – de ma kell jól játszanunk."

A rovat további hírei: Sport

DSTV: veteránok az élvonalban

DSTV: veteránok az élvonalban

2025. okt. 25.

Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.

Hétgólos vereség Brassóban

Hétgólos vereség Brassóban

2025. okt. 25.

Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.

DSTV: jó úton haladnak

DSTV: jó úton haladnak

2025. okt. 24.

Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

2025. okt. 24.

A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.