Párizsi repjegyet ért a címvédő legyőzése
Óriási küzdelemben, ötméteresek után győzte le a címvédő és Európa-bajnok holland csapatot a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a világbajnokság negyeddöntőjében, s ezzel biztosította helyét a párizsi olimpián is.
Három nap szünet után, de két edzőmeccsel a háta mögött vágott neki a címvédő és Európa-bajnok hollandok elleni világbajnoki negyeddöntőnek a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott, hétfőn este. Mihók Attila és Cseh Sándor gárdája annak tudatában ugrott medencébe dohában, hogy amennyiben győzni tud, úgy nemcsak az elődöntőbe jut be, hanem megváltja jegyét a nyári ötkarikás játékokra is.
Jól bírták az idegek harcát is
Válogatottunk ennek szellemében is vágott neki a találkozónak, Garda bombagóljára ugyan még érkezett válasz, de a mieink parádésan védekezve igyekeztek elvenni a hollandok lövőkedvét, így csak amiatt bosszankodhattunk, hogy a volt dunaújvárosi Aarts kapus is remekelt a túloldalon, s csak neki volt köszönhető, hogy nem került két-háromgólos hátrányba a címvédő. A második felvonásban viszont már ő sem sokat tehetett, mert Gurisatti és Szilágyi lövése ellen nem volt esély, s bár a 14. percben megtörte gólcsendjét a világbajnok is, Keszthelyi sem tétlenkedett, így a nagyszünetre 4-2-es magyar fórral vonultak a csapatok.
Nagyon jól nézett ki a mieink játéka, de a térfélcsere után feljavult a hollandok védekezése is sőt, egymás után szerzett két góllal egalizáltak is, de a vezetést nem tudták átvenni, mert Szilágyi újra villant előnyből (5-4), de a záró etap így is bőven ígért még izgalmakat, nem mintha addig ne rágtuk volna le a körmünket… Az utolsó nyolc percben hiába sikerült 6-4-re, 7-5-re és 8-6-ra is vezetni, a hollandok sem akartak leszakadni, kétszer is visszajöttek egy gólra, majd miután négy magyar játékost is kipontoztak a játékvezetők, harmadszor is feljött egyre a címvédő, majd mindössze nyolc másodperccel a lefújás előtt ki is egyenlített (8-8).
A rendes játékidő tehát nem hozott döntést, így jöttek az ötméteresek, melyeket parádésan dobtak a mieink, akik közül Keszthelyi, Garda, Parkes, Rybanska és Máté is betalált, míg a túloldalon Magyari megfogta Rogge lövését, így válogatottunk 13-12-es győzelemmel jutott be a világbajnokság elődöntőjébe (itt a görögökkel találkozik), s remek sikerével megváltotta jegyét a párizsi olimpiára is.
Példamutató csapattá váltak
Érthetően boldogok voltak a lefújás után vízilabdázóink, illetve a szakmai stáb is, s mint azt Mihók Attila az MTI-nek elárulta, kedd reggeltől már azon dolgoznak, hogy minél fényesebb éremmel jöjjenek haza a világbajnokságról.
"Mindenki tudja milyen messziről, mélyről indultunk, komoly nehézségeken ment át ez a csapat mentálisan és fizikálisan egyaránt. Köszönöm a játékosaimnak, hogy hittek abban, amit mi úgy hívunk, az érem másik oldala. Vették a fáradtságot és az akaratot ahhoz, hogy az emberi kapcsolatok szintjén is példamutató csapattá váljanak. Ez a mai siker talán ebből fakadt" - nyilatkozta a találkozót követően Mihók Attila a vegyes zónában.
Képek forrása: MTI/Kovács Tamás
A szakember elmondta, rendkívül intenzív két hónap eredménye a megszerzett az olimpiai kvótát, amelynek kivívása az elsődleges feladata volt az irányítást a fukuokai vb után átvevő szakmai stábnak. "Most picit ünneplünk, de kedd reggeltől más feladatokra koncentrálunk. Eddig az olimpiára szerettünk volna kijutni, most viszont világbajnoki érmet akarunk nyerni, lehetőleg minél fényesebbet" - mondta Mihók Attila, aki hozzátette, nem foglalkozott azzal, hogy a gyengén sikerült eindhoveni Európa-bajnokság után - ahol ötödik lett a csapat - sok kritikát kapott.
Magyarország-Hollandia 13-12 (1-1, 3-1, 1-2, 3-4, 5-4) - ötméteresekkel
Gólszerzők: Keszthelyi 3, Gurisatti, Szilágyi 2-2, Garda 1, illetve Moolhuijzen, L. Rogge 2-2, van der Sloot, van de Kraats, K. Rogge, Keuning 1-1
A rovat további hírei: Sport
Vereséggel kezdett a DFVE
2025. okt. 25.
Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.
DSTV: veteránok az élvonalban
2025. okt. 25.
Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.
Hétgólos vereség Brassóban
2025. okt. 25.
Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.
DSTV: jó úton haladnak
2025. okt. 24.
Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.
Újabb erdélyi túrán az Acélbikák
2025. okt. 24.
A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.
Egyéni összetettben döntőztek a tornászok
2025. okt. 23.
Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.
Hozták a kötelezőt vízilabdázóink
2025. okt. 23.
Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.








