Nagy fordítás az alsóházban

spigott - 2024. március 31. 15:00

Kétszettes hátrányból felállva arattak szép győzelmet a DSE Röplabda Akadémia fiataljai a Gyöngyös ellen az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Kép illusztráció (DO-archív)

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban vágott neki az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi küzdelmeinek a DSE Röplabda Akadémia együttese a közelmúltban. A 7-10. helyről döntő rájátszás első fordulójában a mieinknek a Gyöngyös és a Kistext ellen kellett volna pályára lépniük, de a fővárosiak nem jöttek el a fordulóra, így a versenybíróság nagy valószínűséggel a mieinknek és a gyöngyösieknek írja majd jóvá azt a két találkozót, melyet most kellett volna megvívnia a csapatoknak.

Így is volt azonban feladata fiataljainknak, akik Gyöngyös ellen azért pályára léptek, s egy nagyon fordulatos, izgalmas csatát vívtak vetélytársukkal. A meccset a vendégek kezdték jobban, az első játszmát simán, 25-16-ra nyerték, míg a másodikat 27-25-re, így komoly hátrányból kellett visszakapaszkodnia Szabó Péter gárdájának. Mely ekkor sem adta fel a küzdelmet, s a második térfélcsere után egy 25-17-re megnyert játszmával szépíteni is tudott, s ezzel újra teljesen nyílt lett a meccs.

Röplabdázóink láthatóan lendületbe is jöttek, a negyedik felvonásban valósággal átgázoltak ellenfelükön, s a 25-12-re behúzott szett után jöhetett a mindent eldöntő ötödik felvonás. Ez a szett már lényegesen kiegyenlítettebb játékot hozott, melyben szerencsére jól hajráztak a dunaújvárosi fiatalok, s 15-12-es sikerüknek köszönhetően 3-2-re megnyerték az összecsapást is.

DSE – Röplabda Akadémia – Gyöngyösi RSE 3-2 (-16, -25, 17, 12, 11)

DSE Röplabda Akadémia: Németh, Csepcsényi, Vadász, Peredi, Lampert, Papp. Csere: Herceg (liberó), Boros, Farkas. Vezetőedző: Szabó Péter.

A rovat további hírei: Sport

Második hely az alsóházban

Második hely az alsóházban

2024. jún. 02.

Magabiztos, hétgólos győzelemmel zárta az NB II-es felnőtt bajnokság idei kiírását a DKKA U21-es női kézilabda csapata.

Értékes bronz az ifik között

Értékes bronz az ifik között

2024. jún. 02.

Több döntős helyezés mellett egy bronzéremnek örülhettek a DKSE kajak-kenusai a Szolnokon megrendezett ifjúsági válogatón.

Mazzag Dániel Dunaújvárosban

Mazzag Dániel Dunaújvárosban

2024. jún. 01.

A 28 esztendős center a DEAC csapatának mezét cseréli dunaújvárosira a 2024/2025-ös szezonban.

Visszavágott az éllovas

Visszavágott az éllovas

2024. jún. 01.

A Kemi-Ker elleni kétgólos győzelemmel lépett újabbat a bajnokság megnyerése felé a Karmacsi Autó gárdája a kispályás labdarúgók ST Solar csoportjában.

DSTV: sárkányok a vízen

DSTV: sárkányok a vízen

2024. máj. 31.

A mozgalmas hétvégi programsor egyik érdekes állomása volt a Dragon Steel SE sárkányhajósainak kitelepülése. Az egyesület autentikus helyszínen, a vízparton mutatta be a sárkányhajózás varázsát – egyébként rájuk is büszkék lehetünk, nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok képzésére, és továbbra is sok-sok éremért szállnak harcba. Hangkép.

Biztosan vezet a Fejó-Therm

Biztosan vezet a Fejó-Therm

2024. máj. 31.

Két sima és egy szoros meccset hozott eddig a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának hetedik fordulója a DLSZ Arénában.

DSTV: nagyon erős emberek (galériával)

DSTV: nagyon erős emberek (galériával)

2024. máj. 30.

Amikor azt mondjuk, hogy a hétvégi Parázs-Varázson minden csoport és korosztály megtalálta a maga programját, valóban komolyan gondoljuk. A gyermekprogramok és a zenei kavalkád mellett ellátogatott Dunaújvárosba a világ legerősebb családja – Ifjabb Fekete László világbajnok vezetésével a Nemzetközi Erős Emberek versenysorozat egy állomásának adott otthont a rendezvény. Hangkép.