A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került
A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.
Kép: MTI-archív (Kovács Tamás felvétele)
Varga Zsolt férfiválogatottja az Európa-bajnok spanyolokkal, a párizsi olimpián negyeddöntős ausztrálokkal és a japánokkal került össze. Érdekesség, hogy tavaly nyáron a francia fővárosban mindhárom együttessel találkozott a csoportküzdelmek során, és csak ázsiai riválisát győzte le, a spanyoloktól 10-7-re, az ausztráloktól 9-8-ra kapott ki. "Ez egy elég nehéz csoport, a spanyol a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb válogatottja, az ausztrál pedig kifejezetten fizikális, nagyon jól felkészített csapat. A japánokat jól ismerjük, ellenük speciális taktikára és különleges felkészítésre van szükség, leginkább mentálisan" - értékelt az M4 Sportnak Varga Zsolt. A kapitány hozzátette, az ő legfontosabb feladata most, hogy kijelölje azt a keretet, amelyikben a legnagyobb lehetőséget látja arra, hogy a következő, 2028-as Los Angeles-i olimpián "ténylegesen a legsikeresebb csapat" tud lenni.
Cseh Sándor női együttese vélhetően a görögökkel csatázik majd a csoportelsőségért, a két csapat legutóbb a világkupa szuperdöntőjének fináléjában találkozott, akkor a rivális diadalmaskodott 13-9-re. A magyarok a görögök mellett a női mezőnyben világbajnoki újonc horvátokkal, és a férfiakhoz hasonlóan a japánokkal találkoznak.
"Ez a második legerősebb csoport és ilyenkor az ember önkéntelenül elkezd gondolkodni, számolgatni, de most nem ez a fontos. Régi arcokat is magában foglaló, fiatal és új csapat utazik majd ki a vb-re, nekik pedig nagyon jót fog tenni, ha napról napra meg kell küzdenie, tapasztalatokat tud gyűjteni és jó mérkőzéseket játszik" - mondta Cseh Sándor. Hozzátette, június elején a tág keret vonul edzőtáborba, a vb-csapat végleges névsora pedig június végéig alakul majd ki.
Madaras Norbert, a hazai szövetség elnöke úgy fogalmazott, a nők vb-csoportja "nem könnyű, lehetett volna könnyebb és nehezebb is, de ha a végcél a dobogós helyezés, akkor mindenkit, vagy szinte mindenkit le kell győzni". "A férfiaké kifejezetten nehéz csoport, nincs is benne könnyű meccs. Kellemetlen, más stílusú ellenfeleik lesznek, nekik gyakorlatilag az első naptól kezdve nehéz dolguk lesz. Ezt viszont nem bánom, mert a középtávú célunk a 2028-as olimpia, amire új csapat épül, ehhez pedig szükség van a nehéz meccsekre" - jelentette ki.
A szingapúri világbajnokság vízilabdatornáit július 11. és 24. között rendezik, a csoportok győztesei közvetlenül bejutnak a negyeddöntőbe, a harmadik helyezettek pedig keresztbe játszanak egymással a nyolc közé kerülésért.
A világbajnoki csoportok:
Férfiak:
A csoport: Olaszország, Szerbia, Románia, Dél-afrikai Köztársaság
B csoport: Ausztrália, Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Japán
C csoport: Szingapúr, Kanada, Brazília, Egyesült Államok
D csoport: Görögország, Kína, Montenegró, Horvátország
Nők:
A csoport: Ausztrália, Olaszország, Szingapúr, Új-Zéland
B csoport: Kína, Argentína, Egyesült Államok, Hollandia
C csoport: Horvátország, Görögország, Japán, MAGYARORSZÁG
D csoport: Nagy-Britannia, Dél-afrikai Köztársaság, Franciaország, Spanyolország
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában
2025. máj. 08.
A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.
Remek hangulatú versenyre készülnek
2025. máj. 07.
Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.
DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál
2025. máj. 07.
Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.
Pofonokból ezúttal sem lesz hiány
2025. máj. 07.
Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.
DSTV: öltöző is épül
2025. máj. 06.
Dunaújvárosban igazi álmok válnak valóra – mint arról már korábban beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlesszék és minden igényt kielégítővé varázsolják a DLSZ Arénát. A szövetség nemrég tette közzé a közösségi oldalán, hogy Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelep-felújítási Program 3.0 támogatásával egy új, 120 négyzetméteres öltöző épül majd a labdarúgópályák mellett. Hangkép.
Nyolc között az ifik
2025. máj. 06.
A POLO SC elleni kiütéses győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között a DFVE női ifjúsági együttese a korosztályos bajnokságban.
Letette névjegyét a felnőttek között
2025. máj. 05.
Első felnőtt nemzetközi érmét szerezte Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók ciprusi Európa-kupáján, így edzője, Szabó Gergő is elégedetten tekinthetett vissza a mögöttük hagyott eredményes hétvégére.