Vízilabda: bronzérem Kirisiből
Utolsó mérkőzését megnyerte, így végül a harmadik helyen végzett a Kirisi Cup küzdelmeiben a DFVE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.
Az UVSE-től elszenvedett vereség után egy napnyi pihenő jutott női vízilabdázóinknak az oroszországi Kirisiben megrendezett hatcsapatos nemzetközi felkészülési tornán. A pauza alatt volt ideje kicsit regenerálódni együttesünknek, mely a kínai Tiencsin gárdája ellen fejezte be szereplését a rangos viadalon. A kezdés azonban nem alakult túl jól, hiszen az első hat percben négy alkalommal is bevette a mieink kapuját az ellenfél, ám Huszti és Horváth góljaival még az utolsó percben sikerült megfelezni hátrányunkat (2-4). A folytatásban már valamivel jobban játszott a Mihók-csapat, mely 6-6-nál végre egyenlített, ám a félidei szünetre így is az ellenfél vonulhatott minimális előnnyel (6-7).
A fordulás után elsősorban a védekezésben léptek nagyot előre főiskolásaink, akik a harmadik nyolc percben egyetlen gólt sem kaptak, s mivel cserébe kettőt is szereztek, így végre sikerült magukhoz ragadniuk a vezetést (8-7). Az utolsó felvonás újra góldúsabb játékot hozott, melyben már tartották előnyüket Gurisattiék, s végül a borzasztó kezdés ellenére 11-9-es győzelmet arattak. A DFVE-Maarsk Graphics együttese végül a torna harmadik helyét szerezte meg a házigazda Kirisi és az UVSE előtt, negyedik lett a vb-ezüstérmes holland válogatott, ötödik a Tiencsin, míg az utolsó helyen a Kirisi második csapata végzett.
DFVE-Maarsk Graphics – Tiencsin 11-9 (2-4, 4-3, 2-0, 3-2)
Gólszerzőink: Szilágyi 3, Horváth 2, Garda 2, Vályi V. 2, Gurisatti 1, Huszti 1.
A torna végeredménye: 1. Kinef Kirisi, 2. UVSE, 3. DFVE-Maarsk Graphics, 4. Hollandia, 5. Tiencsin, 6. Kinef Kirisi II.
A rovat további hírei: Sport
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
DSTV: Bimmer Parádé a szigeten
2025. aug. 19.
Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.
Szoros siker a NEKA otthonában
2025. aug. 19.
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.