Közélet
A szocialista rombolás után Dunaújváros a fejlődés útjára lépett
Jövőkép és biztonság a két legfontosabb dolog egy város életében, mondta a Pesti Srácoknak Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere. A fideszes városvezető hangsúlyozta, számára fontos, hogy az embereket meghallgatva, velük közösen, szakértő szakmai stáb segítségével dolgozzon ki egy jövőképet a városnak. Ennek megvalósítása pedig már meg is kezdődött, a város újjászületés-szerű megújuláson ment keresztül az utóbbi években.
Deutsch: Soros embere bevándorláspárti polgármesterekkel telepíttetné be a migránsokat
Bevándorláspárti polgármesterekkel akarja végrehajtatni a migránsok betelepítését Frans Timmermans, a bevándorláspárti baloldali erők vezetője, aki Magyarországon is ezt tervezi - mondta Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A hazáért hullajtott vér soha nem lehet hiábavaló
A Bánki Donát iskola diákjainak műsorával emlékezett meg Dunaújváros önkormányzata a Nemzeti Gyásznapról ma a ’48-as Emlékműnél. Beszédet mondott Cserna Gábor polgármester.
Csúcsra jár a babaváró hitel
A jegybank friss statisztikái szerint minden eddiginél nagyobb volt a babaváró hitel népszerűsége augusztusban. Szakértők úgy látják, az ősz még erősebb lehet a lakossági hitelezés terén - írja a Magyar Nemzet.
D+ Híradó: közgyűlés, parkosítás
Kilenc napirendi pont a rendkívüli közgyűlésen, megszépült a park, járdafelújítások a hetes választókörzetben - egy csokorban a nap legfontosabb eseményei a D+TV híradójában.
Követve a lakossági igényeket
Kulcs települését érintő fejlesztésekről számolt be dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és Jobb Gyula polgármester.
Újabb százmilliós felújítás
Az aszfalt felmarásával megkezdődtek a 6219-es út régi városhoz bekötő szakaszának felújítási munkálatai.
Saját elnökségük csapta be a jobbikosokat
A „DK-val és MSZP-vel [...] önkormányzati szinten sem tartjuk [...] elképzelhetőnek” az együttműködést — olvasható abban a lapunkhoz eljuttatott levélben, amellyel Szabó Gábor pártigazgató igyekezett megnyugtatni a Jobbik tagságát, mikor Volner János figyelmeztetése nyomán híre ment: az elnökség támogatná egy ellenzéki szivárványkoalíció összetákolását. Volnert nem sokkal később kizárták. Az összefogás létrejött.
Szűrésre várják az érdeklődőket
Szűrőbusz várja az érdeklődőket október 7-én, hétfőn délelőtt fél tíztől a dunaújvárosi élményfürdő parkolójában.
Polgármesteri értékelő
Támogatások, felújítások, gálaünnepség, többek között ezek is szerepelnek Cserna Gábornak a város első emberének szokásos, a D+ TV-nek adott heti összefoglalójában.

