Közélet
Itt a háztulajdonosok által várva várt pályázat
Hétfőn reggel 8 órától lehet jelentkezni a családi házak államilag támogatott, energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésére, felújítására.
Miden napra egy tojás, csak nem mindegy mekkora
Egy korábbi, hatályba lépett rendelet alapján már a tojáson is kötelező feltüntetni a kilós árakat. Ez a mértékegység összehasonlításra jól használható mutatószám, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy egy kisméretű, „S”-es tojást magasabb egységáron vásárolunk-e meg.
Nem eshet csorba a jó késes becsületén
Ifjúkora óta él Dunaújvárosban Szabados Károly, aki egyedi késeket készít, mesterségének magas szintű művelője. Nem mellékesen a Dunaújvárosi Kézműves Egyesület tagja, a Magyar Késműves Céh alapítója és a Német Késkészítők Szövetségének tagja.
Több mint negyvenezer dunaújvárosi polgár voksolhat
Mintegy nyolcmillió polgár részére kezdték meg az október 2-i népszavazásról szóló értesítők kipostázását hétfőn.
Fellendülést hozhat az áfacsökkentés?
Kormányzati döntésnek köszönhetően jövőre a nyers tej forgalmi adója öt százalékra csökkenhet. Ettől az intézkedéstől várhatóan emelkednek majd a hazai tejfelvásárlási árak.
Felújítják a zeneiskola tetőszerkezetét
Több óvodában, iskolában végeznek felújításokat a nyár folyamán az önkormányzat megrendelésére. Elvégzik a Sándor Frigyes Zeneiskola tetőszerkezetének felújítását is.
Véradókat vár a Vöröskereszt
A nyár a feltöltődésről szól, most itt a lehetőség, hogy Ön is feltöltsön másokat! – ezzel a szlogennel hív véradásra a Magyar Vöröskereszt.
Pörög a diákmunka program
A nyári diákmunka program keretében 26 ezer tanuló vállalt munkát az önkormányzatoknál vagy az önkormányzati fenntartású intézményeknél - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár
Hűtőcsere - Egymilliárddal növelték a pályázati keretet
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az otthon melege program hűtő- és fagyasztógépcsere legutóbbi lezárt pályázatának 500 millió forint eredeti keretét 1,5 milliárd forintra emelte – jelentette be Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár.
Tervezési fázisba lép a Modern Városok Program
Elsősorban a Modern Városok Program fejlesztéseinek előkészítéséről hoztak határozatokat a képviselők a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.

