„Lassan az föld indul” – írta majd’ öt évszázada Böjtmás haváról a nagyszombati Péchi Lukács. A jogtudós jezsuita jeles botanikus is volt, és gyakorlatias intelmeit hagyta olvasójának erre a hónapra: „… szölöd lassa kepedet / Meczö keseddel ot forogy oltouanyal”.
Vagyis: szőlőd lássa képedet, metsző késeddel ott fáradj oltvánnyal. A hagyomány szerint e napon, március 25-én egykor valóban sok gazda képét látta szőleje vagy gyümölcsöse; úgy tartották ugyanis a régiek, hogy oltásra, szemzésre ez a legjobb alkalom. A jámbor néphit az egyházi határnapból következik: e napot ugyanis a katolikus világ Jézus fogantatásának ünnepeként tartja nyilván, s így a megújulást, az életátadást jelképezi.
A középkori könyvek más-más néven jegyezték, olykor az angyali üdvözlet napjaként, vagy Urunk megtestesülésének hírüladásaként. A XVI. század elején megjelent Debreczeni-kódexben olvasható e titulus: Gyömölcsoltó Boldogasszony. A népi és egyházi szóhasználatban így gyökerezett meg. Az év legjelentősebb Mária-ünnepeinek egyike ez, amelynek vigíliáján a hívő asszonyok zsolozsmára jöttek össze. Termésjósló, termésáldó nap is egyben, amelyhez számos szokás kapcsolódott. Székesfehérváron a felsővárosi nép még a múlt század elején is őrizte azt a hagyományt, hogy a déli harangszó és az Úrangyala-imádság után körbejárták a gyümölcsöst, sorra rázták fáikat, hogy azok bő termést adjanak.
!["Harmadnapon feltámadt a halottak közül"](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/18551.png?h=94afb1de ""Harmadnapon feltámadt a halottak közül"")
