Sporthétvége: kemény menetek előtt
Három csapatunk összesen hét mérkőzésén szurkolhatunk hétvégén a remélt sikerekért. Erőltetett menet vár női vízilabdázóinkra, akik két nap alatt négy mérkőzést játszanak, de rajtuk kívül a jégkorongozók is dupláznak, míg a Dunaferr SE röplabdázói a sereghajtót fogadják a sportcsarnokban.
Mint arról korábban már beszámoltunk, négy mérkőzés vár női vízilabdázóinkra a hétvégén a Magyar Kupa szegedi csoportkörében, ahol Mihók Attila tanítványainak mindenképpen meg kell szerezniük az első két hely valamelyikét ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a sorozat döntőjében. Erre minden esélyük meg is van, hiszen a papírforma alapján csak az Eger lehet igazán veszélyes a mieinkre, de nem szabad félvállról venni a házigazda szegediekről sem, akik az első bajnoki fordulóban komoly verést kaptak a Fabó Éva Sportuszodában, s ezúttal mindenképpen szeretnének majd visszavágni Mihók Attila csapatának.
Tartani a tempót
Vízilabdázóinkon kívül azonban komoly feladat vár még a Dab.Docler jégkorong csapatára is, mely két mérkőzésen húz szerelést pénteken, valamint szombaton. Acélbikáink ma este hat órától az Újpest otthonában vendégszerepelnek, míg szombaton délután öttől a HSC Csíkszereda gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Ugyan Donald MacLean vezetőedző csapata mindkét mérkőzésére keményen készül, jelenleg csak az Újpest elleni találkozóra koncentrál, s mint azt a fiatal kanadai szakember elárulta, csak jó játékkal lehet esélyük a győzelemre a bombaerős légiós sorral rendelkező lila-fehérek ellen.
- Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az Újpest csapata egy sorra épít, ha a légiósoknak jól megy a játék, győz a csapat, ha őket sikerül kivenni a meccsből, akkor egy kicsit döcög a szekér – 24-ből 19 gólt négy játékos szerzett nyolc mérkőzésen, ez eléggé árulkodó adat. Ettől függetlenül keményen dolgoznak a lila-fehérek, jó edzőjük van, aki láthatóan megköveteli tőlük az áldozatos munkát, nem lesz egyszerű dolgunk a saját csarnokukban. Mióta mi találkoztunk két mérkőzést játszottak, ezeket lelkiismeretesen kielemeztük. Néhány sérültünk van – Hruby Gellért például agyrázkódással pihen, a MAC elleni juniormérkőzésen sérült meg –, de alapvetően a legjobb összeállításunkban lépünk majd pályára péntek este - a három pontért utazunk.
Vagányság, bátorság kell
A kissé fájó debreceni vereséget követően ezúttal hazai környezetben lép pályára a Dunaferr SE röplabda csapata, mely vasárnap délután öt órától a SZESE Győr együttesét látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A piros-fehérek hétvégi vetélytársa eddig mindkét mérkőzését elveszítette a bajnokságban, ám ezzel együtt sem számít könnyű csatára Tomanóczy Tibor vezetőedző, aki elárulta, hogy csak akkor lehet esélye fiatal csapatának a győzelemre, ha bátran, vagányan, de fegyelmezetten küzdik végig a találkozót.
- Vasárnapi ellenfelünk hasonló játékerőt képvisel, mint az első fordulóban legyőzött pécsi egylet, s talán még egy kicsit erősebb is. Az biztos, hogy a remélt sikerhez több akaratra és fegyelmezettségre lesz szükségünk, mint a Debrecen elleni találkozón, mindenképpen össze kell kapni magunkat, s jobb teljesítményt nyújtanunk, mint az elmúlt héten. Nagyon remélem, hogy harcosan, fiatalos lendülettel és az elképzelt taktikát fegyelmezetten betartva tudunk majd játszani, s akkor itthon tarthatjuk a bajnoki pontokat. Mivel a mi csapatunk a legfiatalabb az egész bajnokságban, továbbra is nagyon fontos lesz, hogy elkerüljük a hullámvölgyeket, s ha esetleg mégis visszaesne a játékunk, ebből a helyzetből lehető leghamarabb ki tudjunk lábalni.
A rovat további hírei: Sport
Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban
2025. aug. 27.
A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.
Visszatérnének a győzelem útjára
2025. aug. 27.
A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.
DSTV: megmérették magukat a fiatalok is
2025. aug. 26.
Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.
Tehetséges kapust igazolt a DAB
2025. aug. 26.
A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.
Könnyed továbbjutás a kupában
2025. aug. 26.
Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.
Elégedett kapitányok a világbajnokság után
2025. aug. 25.
Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.
Fiatal csatárok az Acélbikáknál
2025. aug. 25.
Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.