"Október 15-én a Béke étterem „mopresszójában” mutatták be a híradót. 19-én a Dunaújvárosi Hírlapban Rózsa András filmjegyzetet közöl erről: „A kis társaság közel kétszáz munkaórájának eredménye, hogy elkészült az első dunaújvárosi filmhíradó."
1962-ben e napon egy fiatal társaság gyülekezett a Bartókban: passzió-fotográfusok, amatőr filmesek, érdeklődők. Filmklubot alakítottak. Oktatóműhelyt hoztak létre, de már akkor megfogalmazták a célt: filmhíradót készítenek, a városi élet dokumentaristái lesznek.
Hetente neves szakemberek előadásait hallgatták. Babura László dramaturgiai képzést tartott, a Magyar Televízió ismert operatőre, Novákovics András a mozgóképtechnikát és a világítás trükkjeit oktatta, a Budapesti Filmstúdió munkatársa, Mészáros Edit pedig a filmvágást. Az alapképzés után megkezdődött az „éles” próba, a filmforgatás. Nem ment egykönnyen… Őszre készült el az első újvárosi híradó. A Fejér Megyei Hírlap október 13-án így tudósít erről: „A filmesek hétről-hétre a város mindennapi életét, intézményeinek munkáját örökítik meg filmen. Az első felvételsorozat október első hetéről elkészült. Ebben többek között bemutatják, hogyan készülnek fel a dunaújvárosiak a télre. Filmre vették az építők őszi munkáját, a Vasmű most megnyílt önköltséges óvodájának belső életét és a napokban megtartott táncbemutatót is.”
Október 15-én a Béke étterem „mopresszójában” mutatták be a híradót. 19-én a Dunaújvárosi Hírlapban Rózsa András filmjegyzetet közöl erről: „A kis társaság közel kétszáz munkaórájának eredménye, hogy elkészült az első dunaújvárosi filmhíradó. A Bartók Béla Művelődésházban született meg az ötlet, s Ősz Ferenc rendezői és a lelkes amatőr-filmesek, Cseh Tibor, Kohut László és Nagy Imre operatőri tevékenységével valósággá vált. A sok anyagi és technikai nehézséggel, gyakorlatlansággal küszködő filmesek igen hasznos, távlataiban nagyon bíztató kezdeményezése mindenek előtt a köszöntés, az üdvözlet szavait váltja ki a kritikusból. Csakis helyesléssel, támogatással, segítő szándékkal lehet ehhez a kezdeményezéshez közeledni.”
A „helyeslés” és a „támogatás” mellett Rózsa Andrásból kibújik a szigorú ítész. Ötletekben gazdag anyagot sikerült összegyűjteni – írja –, de „technikai, kivitelezési szempontból természetesen sok kívánnivalót hagy maga után a híradó. A vágás, az előhívás nem mindig sikerült szándék szerint, de ez természetes is, hiszen az amatőr filmesek társadalmi munkában, anyagi nehézségekkel készítették, s a jövőben nyilvánvalóan javul a kivitelezés színvonala is.”
A hangulatos felvezető képsorról, az őszi várost bemutató filmetűdről megjegyzi: szép, szép, de „jelentősebb történések” kívánkoztak volna az élre. Helyesli a gázvezeték-építésről szóló tudósítást, majd hosszan taglalja a táncbemutató- riportot. Kiemeli: a twisztelő fiatalokról szóló képsorok „híven tükrözték” az alkotók törekvését, vagyis felhívni a figyelmet a „galeri” létezésére és elítéltetni a „galeris” magatartást.
Hogy a fiatal alkotók szándéka csakugyan ez lett volna, az igencsak kétséges; ám a cikkíró figyelmeztetése alighanem hatott, kivált az a mondat, amelyben a „tömegagitációs és egyéb nevelési szempontokra” hívja fel a figyelmet. A második híradó aztán már csupa „helyénvaló” témából építkezett: a vezéranyag a pártértekezletről szólt, a továbbiak a termelési sikerekről, a Kuba melletti rokonszenv-tüntetésekről, majd az összeállítást „Tapolczai Jenő elvtárs angliai élménybeszámolója” valamint a Kisker-divatbemutató zárta.
Még egy híradó készült el, a negyediknél már csak az operatőri munkáig jutottak a fiatalok. A kezdeményezés elhalt, és csak tíz év múlva éledt fel, immár egy új csapattal.
