Mennyi egy emberélet ára?

Idézzük fel egy megrendítő film felejthetetlen jeleneteinek egyikét.
Az Atlanti-óceánt átszelő Titanic jéghegynek ütközik. A tengerjárón teljes a zűrzavar, mindenütt riadt, menekülőutat kereső, kétségbeesett emberek – és közben nyolc zenész muzsikál. A hajó süllyed. Ők szolgálnak. A hegedűs, Wallace Hartley és zenekara a túlélők beszámolója szerint nem hagyta el a helyét; hogy nyugtassák a rettegő utasokat, az utolsó pillanatig játszottak.
Abban a torokszorító jelenetben egy XIX. századi keresztény himnusz dallamait halljuk: Közelebb, közelebb, Uram, hozzád – így szól az első sora. Protestánsok templomaiban egy másik fordítás szerint így hallani: Hadd menjek, Istenem, mindig feléd. Ez az utolsó üzenet. Ezerkilencszáztizenkettőt írtak…

Száz év telt el. 2012. január 13-án a Costa Concordia nevű hajó az olaszországi Giglio sziget mellett halad. Egy szerencsétlen manőver után a hajótest zátonyra fut, felborul. A katasztrófa pillanatában – micsoda játéka a sorsnak! – épp a Titanic-film főcímzenéje szól a hajóétteremben. A parti őrség hajói azonnal a baleset színhelyére indulnak. Az utasok közben menteni igyekeznek egymást – a személyzet jó része pedig saját magát menti… Megdöbbentő: elsőként nem más, a kapitány hagyja el a hajót!
A kapitányi címre méltatlanná lett Schettinót azóta a világ megvetése sújtja. Az olasz ügyészség e héten a bíróság elé terjesztette indítványát: a gyáva tengerészt huszonhat és egynegyed év börtönnel kívánják sújtani. Ez összesen 315 hónap. A hajótörés harminckét áldozatot követelt – tehát egy emberélet „ára” nem egészen tíz havi börtön. A gyávaság megváltható-e ezzel? „Isten megbocsáthat, mi nem” – nyilatkozták az ügyészek.

Az áldozatok közt volt egy honfitársunk, a hajózenekar tagja, hegedűművész. Fehér Sándornak hívták. Tanúk mondták el: amíg bírta, életeket mentett. Aztán bezárult előtte a halálcsapda… Tengerésztörvény: a süllyedő hajót utoljára a kapitány hagyja el. A Costa Concordia legénysége az ősi szabályt meghazudtolta. Ezúttal nem egy tiszt, nem is egy matróz volt az utolsó – hanem a személyzeti rangsor legalján lévő, mégis, az egyik legtisztességesebb ember. A hajóborbély.
Száz évvel korábban a tragikus sorsú Titanic tengerészei a katasztrófa óráiban nem magukat – az utasokat mentették, amíg tehették. Két és fél óra múlva aztán ők is a hullámsírba merültek. A hajón 2223 ember utazott. Hétszáznál alig több volt a túlélő, a többségüket a tenger nyelte el. Kivételes emberségből vizsgáztak azok az utasok, akik gyerekeket és nőket menekítettek, és tudták, nekik már nem jut hely a menőcsónakokban. Edward John Smith kapitány és tisztjei a végsőkig kitartottak. Igazi tengerészként haltak meg.
Egykor nekünk is voltak legendás hajóskapitányaink. A legkiválóbb, az 1917-ben az Otrantói-szorosnál megvívott tengeri csata győztese a hajóját ért találat során fejsérülést kapott, a lábába öt repesz fúródott, de súlyos sebei ellenére is a hajóhídon maradt. A nép ezután otrantói hősként emlegette. Később Magyarország kormányzója lett. Még később a hozzá nem mérhető akarnokok céltáblája… de ez már egy másik történet.