Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Röplabda: nyerni megy Sümegre a Dunaferr

Sport
röplabda
Dunaferr SE
bajnokság
Sümeg
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. ápr. 30., 16:39

A bajnoki hetedik helyről szóló helyosztó mindent eldöntő harmadik mérkőzését játssza péntek délután Sümegen a Dunaferr SE röplabda csapata.

Mint arról tegnap már beszámoltunk, nem játszott jól, de hozta a várt győzelmet, s kiegyenlítette a hetedikhelyről szóló párharcot a Sümeg elleni mérkőzésen a Dunaferr SE röplabda csapata. A dunaújvárosi fiatalok ötszettes, nagy küzdelemben győzték le vetélytársukat, így életben tartották reményeiket a bajnokság hetedik helyének megszerzésére. A párharc mindent eldöntő harmadik felvonását pénteken délután négy órától rendezik meg Sümegen, ahol már nincs lehetőség a számolgatásra: aki nyer, az a hetedik, míg a vesztes a nyolcadik helyen zárja a 2014/2015-ös bajnoki szezont.

A piros-fehérek célja egyértelműen a győzelem megszerzése lesz a holnapi összecsapáson, amihez viszont lényegesen jobb játékra lesz szükségük annál, amit a sorozat első két találkozóján nyújtottak, árulta el érdeklődésünkre Tomanóczy Tibor, a Dunaferr SE csapatának vezetőedzője.
- Jól kezdtük a tegnapi találkozót, ám a szép játékkal megnyert első szettet követően kissé elkényelmesedtünk, de nagyon bízom abban, hogy holnap újra azt a teljesítményt nyújtjuk majd, amivel itthon is biztosan vertük ellenfelünket. Mindenképpen meg szeretnénk nyerni a találkozót, ám ehhez sokkal fegyelmezettebben és kiegyensúlyozottabban kell teljesítenünk, mint tettük azt az elmúlt két meccsen, melyeken sajnos igen sok hiba is csúszott a játékunkba.

A remélt sikerhez az első labdamenettől kezdve fel kell vennünk a ritmust, s több kell azoktól is, akik legutóbb halványabban játszottak. Nem könnyíti a helyzetünket, hogy a ballagások miatt edzés nélkül vágunk neki a holnapi összecsapásnak, de még az is lehet, hogy fiataljainkat feldobja az ünnepség, holnap délután kiderül. Jelen állás szerint mindenki egészséges, munkahelyi feladatok miatt se lesz hiányzónk, így a legjobb felállásban várhatjuk a délután négy órakor kezdődő sümegi mérkőzést.

A rovat további hírei: Sport

Fájdalmas hazai vereség

Fájdalmas hazai vereség

2021. jan. 18.

Hiába lőtt kétszer annyit kapura a Fradi ellen, a fővárosiak juniorjai egy góllal legyőzték a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es jégkorongozóit.

Dunaújvárosban készülnek a felnőtt válogatottak

Dunaújvárosban készülnek a felnőtt válogatottak

2021. jan. 18.

A Nyers László Sportcsarnokban készül a közeljövő megméretéseire a magyar felnőtt női és férfi ökölvívó válogatott.

Itthon zárják a csoportkört

Itthon zárják a csoportkört

2021. jan. 18.

Hibátlanul fejezné be a Liga Kupa csoportkörét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Győzelem gólrekorddal

Győzelem gólrekorddal

2021. jan. 18.

A magyar férfi kézilabda-válogatott 44-18-ra legyőzte Uruguay csapatát az egyiptomi világbajnokság csoportkörének második fordulójában vasárnap, ezzel biztosította továbbjutását a gízai A csoportból.

Egy pont jutott a DKSE-nek

Egy pont jutott a DKSE-nek

2021. jan. 17.

Kétszettes hátrányból még felállt és egyenlített, ám végül 3-2-es vereséget szenvedett a Kecskemét elleni hazai rangadón a DKSE röplabda csapata.

Vereség a középszakaszban

Vereség a középszakaszban

2021. jan. 17.

Hazai környezetben kapott ki 2-1-re a KSI gárdájától az Angels NJSE női jégkorong csapata a bajnoki középszakasz első fordulójában.

Tokió 2020 - Meghatározott menetrend szerint elkezdték a felkészülést a vívók

Tokió 2020 - Meghatározott menetrend szerint elkezdték a felkészülést a vívók

2021. jan. 17.

A magyar vívók a vírushelyzet okozta bizonytalanság ellenére meghatározott menetrend szerint elkezdték a felkészülést az olimpiára és az év más versenyeire - mondta Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  2. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Hazai vereség a hibák ára

  5. DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő