Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Labdarúgás: háromból két siker

Sport
labdarúgás
utánpótlás
DPASE
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2015. aug. 30., 15:27

A Dunaújváros PASE három utánpótlás együttese is megkezdte hétvégén a bajnoki küzdelmeket, s közülük kettő győzelemnek is örülhetett.

A Dunaújváros PASE utánpótlás együttesei közül az U17, az U18-, valamint az U19-es csapat is pályára lépett szombaton, a korosztályos bajnokságok másodosztályú nyitányán. Lőrincz Emil U17-es együttese a Százhalombattai VUK SE gárdáját látta vendégül a Pálhalmai Agrospeciál Sporttelepen, s az előzetesen reméltek szerint nagyon sima győzelmet aratott. A dunaújvárosi fiatalok már az első félidőben öt alkalommal vették be ellenfelük kapuját, s ezt a második felvonásban is megismételték, így végül 10-1-es, kiütéses sikernek örülhettek.

U18-as együttesünk az egy évvel idősebb korosztály bajnokságában vesz részt, s hétvégén a Pénzügyőr SE otthonába látogatott. Éliás Zsolt edző csapata sajnos nem tudta megnehezíteni ellenfele dolgát, a fővárosiak már a félidőben 3-0-ra vezettek, s a második felvonásban újabb három góllal tették fölényesség 6-1-es győzelmüket. Ahogy az U17-es gárda, úgy az U19-es is hazai környezetben kezdte meg a bajnoki küzdelmeket, szintén a Százhalombatta ellen. Jakab Elek tanítványai azonban lényegesen szorosabb meccset vívtak vetélytársukkal, mint a fiatalok, de Nagy Dominik és Tamaskó Ádám egy-egy találatával itthon tartották a pontokat (2-0).

Eredmények:

U17
DPASE – Százhalombattai VUK SE 10-1
(5-1)
A DPASE gólszerzői: Dobos Áron 4, Novák Zsombor 2, Hamar István 2, Krajczár Szabolcs 1, Tóth Ákos Károly 1.

U18
Pénzügyőr SE (U19) – DPASE 6-1
(3-0)
A DPASE gólszerzője: Polácsek Patrik

U19
DPASE – Százhalombattai VUK SE 2-
0 (0-0)
A DPASE gólszerzői: Nagy Dominik 1, Tamaskó Ádám 1.

A rovat további hírei: Sport

Amerikai csatárt igazolt a DAB

Amerikai csatárt igazolt a DAB

2024. jún. 29.

A 24 esztendős Tyler Watkins a tengerentúlról érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatához.

Vb-döntőben a junior válogatott

Vb-döntőben a junior válogatott

2024. jún. 29.

Nagyot hajrázva győzte le a hollandokat a két DKKA-játékost is soraiban tudó magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos világbajnokság elődöntőjében.

DSTV: értékelték a szezont

DSTV: értékelték a szezont

2024. jún. 28.

Kemény, viszontagságos, de a tavalyinál sikeresebb szezont zárt a DKKA felnőtt együttese. Horváth Tibor ügyvezető idézte fel, milyen célokkal vágtak neki a bajnokság 2023/2024-es kiírásának, ezekből mit sikerült megvalósítani, s hogyan készülnek a következő szezonra. Hangkép.

Már négy között a juniorok

Már négy között a juniorok

2024. jún. 28.

A vártnál lényegesen nagyobb csatában, de Izlandot is legyőzte a magyar U20-as női válogatott a korosztályos világbajnokság negyeddöntőjében.

DSTV: megszépül a sportcsarnok

DSTV: megszépül a sportcsarnok

2024. jún. 28.

Több pályázatnak is köszönhetően elkezdődött és jelenleg is zajlik a Dunaújvárosi Sportcsarnok játékfelületének parketta cseréje. Ezenfelül pedig az is jó hír, hogy a kiszolgáló helyiségeket is felújítják. Hangkép.

Hosszabbításban dőlt el az aranyérem sorsa

Hosszabbításban dőlt el az aranyérem sorsa

2024. jún. 28.

A Jóbarátok Ködi Generál együttese nyerte az idei Dunaújváros Kupát, miután 4-2-es győzelmet aratott a Kemi-Ker ellen a sorozat csütörtök esti fináléjában.

DSTV: főszerepben a sport

DSTV: főszerepben a sport

2024. jún. 27.

Júniusban is mozgalmas időszakot élt a Szent Pantaleimon Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola közössége. Több programjuk is volt – ezek közül most a sportos elfoglaltság összefoglalója következik. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

  3. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  4. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  5. Két vereség az Andersen Ligában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő