A tanév kezdete előtt azonban még számos feladata van a pedagógusoknak, hogy zökkenőmentesen indulhasson az oktatás. A Dózsa György Általános Iskolában szeptembertől több mint 100 első osztályos kezdi meg a tanévet.
Dunaújváros Televízió
A tanév kezdete előtt azonban még számos feladata van a pedagógusoknak, hogy zökkenőmentesen indulhasson az oktatás. A Dózsa György Általános Iskolában szeptembertől több mint 100 első osztályos kezdi meg a tanévet.
Dunaújváros Televízió
A Hallgatói Sikerességet Támogató projekt 2012-ben indult az akkor még Dunaújvárosi Főiskolán, azóta rengeteg fejlesztésen és újításon is átesett, mára pedig egy olyan programmá nőtte ki magát, ami országszerte felkeltette a felsőoktatási intézmények figyelmét.
Először került megrendezésre a Szakképzés Napja, ahol a Centrum mind a hét tagintézménye egy helyen engedett bepillantást a náluk folyó munkába, amire iskolások százai voltak kíváncsiak pénteken.
Együttműködési lehetőségekről tárgyalt a Dunaújvárosi Egyetem rektora és Chile nagykövete.
A Széchenyi Gimnázium nyolcosztályos diákjai újabb sikeres megmérettetésen vettek részt, amikor legtöbben dobogós helyen végeztek a Bolyai Országos Matematika Csapatversenyen.
Egy kis segítség sosem árt, főleg, ha olyan fontos döntésekről van szó, mint amilyen a különböző szakirányok és a megfelelő iskola kiválasztása a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók számára. A Petőfi iskola diákjai egy egész napot szentelhettek a kérdésnek.
Jövő héten még inkább a tudományé lesz a főszerep a Dunújvárosi Egyetemen, a látogatók hétfőtől péntekig több szakmai konferencián és bemutatón is részt vehetnek, valamint jobban megismerkedhetnek az intézményben zajló fejlesztésekkel.
Hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendezik meg pénteken a Szakképzés Napját, ahol a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum hét tagintézménye mutatkozik be az érdeklődőknek. A programot nem csak a nyolcadikos diákoknak ajánlják, hiszen Csapó Gábor, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója szerint nem egyszerű pályaorientációs napról van szó.