Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: csak a gyerekcsapat örülhetett

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2015. okt. 20., 11:28

Két vereséggel, valamint egy győzelemmel zárták hétvégi bajnoki mérkőzéseiket a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület utánpótlás csapatai a BVSC ellen.

A DFVE mindhárom leány utánpótlás együttese, vagyis a gyermek, a serdülő és az ifjúsági csapat is a BVSC elleni hazai összecsapásokkal kezdte meg korosztálya bajnoki küzdelmeit. A gyermek formáció rendkívül izgalmas találkozót játszott a fővárosiakkal, hiszen a rendkívül kiegyenlített összecsapás 12-12-es döntetlennel ért véget, így ötméteresek döntöttek a pontok sorsáról. a maratoni hosszúságú párbaj végül a kilencedik sorozatban dőlt el, mikor a vendégek kihagyták lehetőségüket, míg Deményi Kamilla gólra váltotta próbálkozását, így a mieink örülhettek a 21-20-as sikernek.

A serdülő korosztály a félidőig tartotta ellenfelét, 5-6 után meglépett csapatunktól a fővárosi alakulat, mely a harmadik etapot két góllal, míg a mérkőzést végül három találattal, 11-8-ra nyerte meg. A mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtó Vályi Vanda hét gólja ezúttal sajnos kevés volt együttesünknek a pontszerzéshez. Még rosszabbul járt ifjúsági együttesünk, melynek sajnos semmi esélye nem volt a fővárosiak ellen. a BVSC már az első negyedben eldöntötte a pontok sorsát, s végül 17-5-ös, sima győzelmet aratott, fiataljaink felett, akik maximum az utolsó negyed 2-1-es részeredményének örülhettek a találkozón.

Eredmények, gólszerzők:

Gyermekek – DFVE – BVSC 21-20 (2-2, 3-2, 3-3, 4-5, 9-8)

Gólszerzők: Telek Dorottya 5, Deményi Kamilla 4, Velics Flóra 3, Pál Réka 3, Fülöp Fanni 2, Dorak Kriszta 2, Sümegi Nóra 1, Vaszari Virág 1.

Serdülők – DFVE – BVSC 8-11 (3-3, 2-3, 1-3, 2-2)

Gólszerzők: Vályi Vanda 7, Huszti Vanda 1.

Ifjúságiak – DFVE – BVSC 5-17 (2-6, 1-4, 0-6, 2-1)

Gólszerzők: Brezovszki Gerda 3, Huszti Dóra 1, Sajben Nikolett 1.

A rovat további hírei: Sport

Kupafeladatok előtt

Kupafeladatok előtt

2019. okt. 30.

A szintén harmadosztályú Nagykanizsa ellen lép pályára ma este hat órától a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Magyar Kupa újabb fordulójában.

Dunaújvárosi éremeső Kaposváron

Dunaújvárosi éremeső Kaposváron

2019. okt. 29.

Kiválósan szerepeltek a Kaposváron megrendezett Országos Diákolimpiai Bajnokságon a dunaújvárosi birkózók.

Felvidéken remekeltek a lábtoll-labdások

Felvidéken remekeltek a lábtoll-labdások

2019. okt. 29.

Két ezüstéremmel és egy hatodik hellyel zárták felvidéki versenyüket a Gárdonyi iskola lábtoll-labdásai.

Közel volt a meglepetés

Közel volt a meglepetés

2019. okt. 29.

A véghajrában szerzett gólokkal tudta csak legyőzni a Fejó-Therm gárdáját a címvédő a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályában.

Szép eredmények tollaslabdában

Szép eredmények tollaslabdában

2019. okt. 28.

Seregélyesen egy, míg a fővárosban megrendezett országos versenyen két éremnek örülhettek a Danubius KSE tollaslabdázói.

Közlemény!

Közlemény!

2019. okt. 28.

Sajtóközleményben reagált a Dunaferr Sportegyesület az október 24-i faültetéssel kapcsolatos észrevételekre!

Jótékony hosszok az Úszógálán

Jótékony hosszok az Úszógálán

2019. okt. 28.

Két év után tért vissza a 24 órás Úszógála a Fabó Éva Sportuszodába, ahol szombat déltől vasárnap délig tizenöt csapat több mint háromszáz versenyzője ugrott medencébe.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  2. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  3. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  4. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  5. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő