Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Ezüst vasárnap a Rómain

Közélet
advent
Római városrész
gyertyagyújtás
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. dec. 13., 18:52

Advent harmadik vasárnapján is ünnepi hangulatú programmal kedveskedtek a Váci utcához kilátogató érdeklődőknek ma délután.

Délután két órától a posta előtti téren gyűltek össze a Római városrész lakói, hogy együtt gyújtsák meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját. Rövid ünnepi műsorral is kedveskedtek a szervezők: fellépett a Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI táncfoglalkoztató csoportja, a Megjött a Mikulás című előadással. A Rudas hangja énekkar tagjai is ellátogattak, hogy Beyoncé egy ünnepi dalát és a Jégvarázs című animációs film híres betétdalát elénekeljék.

Stermeczki András evangélikus lelkész és Kovács István görög-katolikus parókus beszéde után Gál Roland, önkormányzati képviselővel hárman meggyújtották az adventi koszorú harmadik gyertyáját, amely az örömöt jelképezi, és az adventi várakozásban, az öröm fényét árasztja. Később a városrész fenyőfáját is elkezdték feldíszíteni, amire az otthonról hozott díszeket is feltehette rá bárki, így a karácsonyfa jelképe lehet a kedves közösségnek és mindenki egy kicsit magáénak érezheti azt. A kitelepülőknél az adományozásról sem feledkeztek meg, a tartós élelmiszereket és más adományokat az ünnepek előtt a szervezők eljuttatják a legmegfelelőbb helyekre. A Paksi Állatmenhely – Vácikai Cerberus Alapítvány részére felajánlott adományokat pedig Kosik Lilla egy saját készítésű ajándékkal hálálta meg. A délután folyamán a kilátogatókat finom aprósüteményekkel és pogácsával kínálták, valamint a Lengyel házaspárnál bárki bátran vehetett egy pohár forró teát, esetleg egy zsíros kenyeret hagymával, vagy akár savanyú káposztával is a Castrum Zöldséges felajánlásából.

2. Galéria
Dunaújváros
advent
Római városrész
Rudas
móra iskola

facebook megosztás

Advent harmadik vasárnapján is ünnepi hangulatú programmal kedveskedtek a Váci utcához kilátogató érdeklődőknek ma délután.

Ónodi Zoltán
Római Advent: Ezüst Vasárnap - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2015. dec. 13.

A rovat további hírei: Közélet

Pecázás, foci, főzés, jó hangulat a Szalki-szigeten

2019. jún. 22.

Idén már harmadik alkalommal rendezte meg szombaton az önkormányzat, a Tourinform iroda és a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület szombaton a horgász-, halászlé- és halfőző-versenyt a Szalki-szigeti kemping terültén.

A gasztronómiáé a főszerep a Szalki-szigeten

A gasztronómiáé a főszerep a Szalki-szigeten

2019. jún. 22.

Ismét a Szalki-szigetre csábítják a horgászat szerelmeseit, valamint az amatőr és rutinos szakácsokat: immár harmadik alkalommal kerül ma megrendezésre a horgász, valamint hal-és halászléfőző verseny.

Az ellenzéki hazugságpropaganda ellenére egyre gyorsuló ütemben fejlődik Dunaújváros

2019. jún. 21.

Rendhagyó csütörtöki sajtótájékoztatóján az Ongai család Hold utcai otthonában számolt be az Otthon Melege Program ősztől induló, a főképp a közepes, illetve nagyobb városokban társasházakban élőket érintő kedvezményes lehetőségekről Dunaújváros polgármestere - írja a Pesti Srácok.

D+ Híradó - Ballagás, Otthon Melege Program

D+ Híradó - Ballagás, Otthon Melege Program

2019. jún. 21.

Bölcsődei ballagás, Otthon Melege Program, újra Nemzetek Csatáját rendeznek a városban  - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

Orbán: Weberék elbuktak, a magyar emberek nem akarták őket

Orbán: Weberék elbuktak, a magyar emberek nem akarták őket

2019. jún. 21.

Manfred Weber és Frans Timmermans elbukott, ami jó hír Magyarországnak, mert a magyar emberek nem akarták őket - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken újságíróknak Brüsszelben.

Elhunyt dr. Gulyás Lajos főorvos

Elhunyt dr. Gulyás Lajos főorvos

2019. jún. 21.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata szomorúan értesült arról, hogy Dr. Gulyás Lajos főorvos úr június 19-én elhunyt.

Új pályázat nyílik a távfűtés korszerűsítésére

Új pályázat nyílik a távfűtés korszerűsítésére

2019. jún. 21.

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon Melege Program keretében. Ezen lehetőségre szeretné felhívni a figyelmet Cserna Gábor polgármester.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csak a DAB-ASP örülhetett győzelemnek

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Balomania"

  4. Mit vegyél fel hideg időben, hogy stílusos maradj?

  5. Ötgólos siker Görögországban is

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Embedded thumbnail for DSTV: felemás forduló Bonyhádon

DSTV: felemás forduló Bonyhádon

Top hírek

  1. "A halál négy kapuja" – új horrorfilm díszbemutatója a Kultikban

  2. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Dunaújvárosi előadó is áll A Dal színpadán

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Farsangi forgatag (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő