Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: edzőmeccs a japánok ellen

Sport
kélzilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2016. már. 09., 11:53

A japán válogatott ellen húz szerelést pénteken délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely március 23-án, Siófokon folytatja a bajnoki alapszakasz küzdelmeit.

Nemzeti csapatunk Európa-bajnoki selejtezői mellett sem pihennek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosai, akik tegnap már újra munkába álltak, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a bajnoki alapszakasz véghajrájára, valamint a rájátszás kőkeménynek ígérkező küzdelmeire. Mint azt Zdravko Zovko vezetőedző érdeklődésünkre elmondta, ezen a héten komoly fizikai és állóképességi feladatok szerepelnek a "menüben", de pénteken egy találkozó is vár együttesünkre, mely délután négy órától a japán válogatottal méri össze erejét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Jövő héttől még több labdás gyakorlat szerepel majd a programban, s vezetőedzőnk szeretne még egy edzőmérkőzést is tető alá hozni, hiszen a két csapat megegyezése alapján március 23-án este hat órától játsszák le a már többször is elhalasztott Siófok – DKKA bajnoki rangadót, mely komolyan befolyásolhatja az alapszakasz végeredményét is. Ezt követően sorozatban várnak majd a meccsek együttesünkre, mely 26-án Békéscsabán vendégszerepel, majd 30-án a jelenlegi listavezető Győr csapatát látja vendégül, míg április 3-án a Randers elleni EHF Kupa elődöntő első találkozóján kell bizonyítania a Kohász kézilabdázóinak.

A rovat további hírei: Sport

Nagy pofon az éllovastól

Nagy pofon az éllovastól

2025. okt. 04.

Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.

Nehéz ágra került a női válogatott

Nehéz ágra került a női válogatott

2025. okt. 03.

A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.

DSTV: elégedett szakvezetés

DSTV: elégedett szakvezetés

2025. okt. 03.

Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.

A címvédő ellen folytatja a DAB

A címvédő ellen folytatja a DAB

2025. okt. 03.

Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.

DSTV: véget ért az idei ÚDL

DSTV: véget ért az idei ÚDL

2025. okt. 02.

A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club  az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.

Igazolta a papírformát a Loki

Igazolta a papírformát a Loki

2025. okt. 02.

Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.

Fényes érmek a birkózó-maratonon

Fényes érmek a birkózó-maratonon

2025. okt. 01.

Három versenyen összesen nyolc dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  2. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  3. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  4. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

  5. DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő