„Vízbevető hétfő”

Bizony, ha nem is kiveszőfélben, de visszaszorulóban van az egykor szinte kötelező ünnepi foglalatosság. Ma már a fiatalok nemigen járják csapatostul az utcákat, mint volt az régen. Azért a kisvárosokban vagy faluhelyt még sokfelé igazak lehetnek Kosztolányi Dezső szavai: „Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe / viszik a zavaros szagos vizet, / a lány piros tojást tesz el merengve…”

A vízzel öntözés persze nem csupán a megtisztulás szimbóluma: a termékenységnek ugyancsak jelképe. És a húsvéti tojás vagy a gyermekeknek ajándékot hozó nyúl is az. A fontossági sorban persze a víz az első, mint a megújulásnak, az élet fenntartásának leginkább nélkülözhetetlen eleme. S hogy a lányokról kapott, festett-pingált tojások közt miért domináns a piros, egyszerű a megfejtés: ez a szín nem csupán életjelkép, de a szerelem örök kifejezője is. És mert a piros tojás ajándékozása a húsvéthoz kötődik, a jámbor emberek egykori legendameséje még egy magyarázattal szolgál: egy asszony imádkozni ment a megfeszített Krisztus keresztfájához, ott letérdepelt, és a tojással telt kosarát maga mellé tette. Krisztus vére aztán rácsöppent a hófehér tojásokra, s valamennyi bíborvörössé változott. A régiek szerint ennek emlékét idézi a piros szín.