Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: vereség és búcsú a legjobb négytől

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
vereség
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2016. ápr. 20., 19:45

Ötgólos, 28-23-as vereséget szenvedett Debrecenben, s idegenben lőtt kevesebb gólja miatt nem jutott be a bajnokság legjobb négy csapata közé a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia.

Debrecenben lépett pályára ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a bajnokság negyeddöntőjének visszavágóján. Csapatunk ötgólos előnyből várhatta a DVSC elleni, igen keménynek ígérkező összecsapást, miután a párharc első mérkőzésén komoly hátrányból fordítva aratott 29-24-es sikert a remekül játszó Debrecen ellen.
A találkozó előtt György László másodedző elmondta, hogy a lehető legjobban felkészültek a sorsdöntő csatára, s reményei szerint ezúttal nem adnak egy félidőnyi előnyt vetélytársuknak. A kezdés ezzel együtt nem sikerült a legfényesebbre, mert hiába szerzett már az első támadásból gólt Bulath Anita, ezt követően nyolc percig nem tudott betalálni ellenfele kapujába a Kohász. Együttesünk sajnos lassan, lendület nélkül játszott, amit a hazaiak könnyen kivédekeztek, majd egymás után háromszor is mattolták Oguntoye Viktóriát, s úgy szereztek kétfás előnyt, hogy kapusunk még egy hetesüket is hárította (3-1).

A folytatás már valamivel jobban alakult, mert támadásban összekapta magát a Zovko-csapat, s Triscsuk, valamint Kovács Anna vezérletével folyamatosan ott loholt a debreceniek nyomában sőt, a 14. percben végre a vezetést is újra magához ragadta (5-6). A hazaiak megtorpantak egy kicsit, de hiába lépett el két találattal is ellenfelétől együttesünk, elég volt két kisebb hiba, s ismét egált mutatott az eredményjelző (8-8). A játékrész második felében egyik csapat sem igazán találta ellenfele támadásainak ellenszerét, s a kapusok sem tudtak túl sokat hozzátenni a játékhoz, ezért felváltva születtek az újabb és újabb találatok, de számunkra az volt a legfontosabb, hogy így is irányította a meccset a Kohász (11-12). A hajrában lett volna lehetőség arra is, hogy tovább növelje előnyét együttesünk, ám egy eladott labdával Grabuz rohant végig a pályán, s mivel senki sem zavarta, sokadszor is kiegyenlített, így 14-14-es állásból várhatták a csapatok a folytatást.

A második felvonást sajnos újra rosszul kezdte csapatunk, Horváth gyors kiállításából ugyanis kettő gólt szerzett a DVSC, majd Garbuz átlövése és Despotovic labdaszerzése után már 18-14-re meglógott a Debrecen, így négy perc elteltével már időt kellett kérnie Zdravko Zovkonak. A rövid pauza után sem brillírozott a Kohász, ziccerek, hetesek maradtak ki vendégoldalon, de szívós munkával a 38. percre sikerült két gólra csökkenteni a hátrányt (18-16). Ezt azonban nem sikerült meglovagolni a mieinknek, mert újra jöttek az eladott labdák, rossz lövések, pillanatok alatt négyre nőtt a debreceni előnyt, s a hazaiak három alkalommal is azért támadhattak, hogy egálra hozzák a párharcot (22-18).

Képek: DO-archív

Ennek ellenére sem sikerült összekapnia magát Zdravko Zovko tanítványainak, sem védekezésben, sem támadásban nem tudtak felpörögni a mieink, a DVSC viszont köszönte szépen a lehetőséget, s az 50. percre kiegyenlítette összetettbeli hátrányát (26-21). A véghajrá hatalmas izgalmakat ígért, s bár Kovács Anna tartotta a lelket a mieinkben, folyamatosan négy-öt gólt volt a két csapat közti különbség. Három perccel a meccs vége előtt Oguntoye hetest védett, a mínusz háromért támadhatott együttesünk, ám támadásban semmi átütőerő nem volt a játékunkban, két támadásunkat is kivédekezték a hazaiak, akik Despotovic újabb góljával ismét ötre növelték az előnyüket (28-23).
Ekkor már csak két perc volt hátra, s mindenképpen gólt kellett szereznie a mieinknek a továbbjutáshoz, de Szalai előbb a kapufát találta el, majd hiába védekeztük ki a Debrecen utolsó támadását, Azari éles szögből ellőtt labdáját hárította a hazai kapus, így maradt a 28-23. Ez viszont az idegenben lőtt gólok miatt a Debrecennek kedvezett, így a hazaiak jutottak tovább a legjobb négy közé, míg a mieink sajnos csak a csalódást jelentő ötödik. helyért játszhatnak a bajnokság utolsó szakaszában. A csalódás természetesen óriási, két rosszul sikerült félidővel gyakorlatilag lenulláztuk azt, amiért az egész alapszakaszban küzdöttünk, ám nincs idő a sebek nyalogatására, hiszen közeledik az EHF Kupa döntője, s ahhoz, hogy legalább a nemzetközi sorozatban sikeresek legyünk, fel kell állni a padlóról.

DVSC-TVP – DKKA 28-23 (14-14) összesítésben 52-52, továbbjutott a Debrecen idegenben lőtt több góllal

DKKA: Oguntoye, Azari, Kovács, Bulath, Takács D., Triscsuk, Vincze. Csere: Triffa (kapus), Szalai, Horváth, Ferenczy. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

A rovat további hírei: Sport

Hazai rangadó a középszakaszban

Hazai rangadó a középszakaszban

2023. feb. 03.

A MEAFC-Miskolc elleni mérkőzéssel folytatja az NB I Liga középszakaszának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton délután három órától.

DSTV: önvédelem az önfegyelem jegyében

DSTV: önvédelem az önfegyelem jegyében

2023. feb. 03.

Bárhol is járunk a világban soha nem árt, ha meg tudjuk védeni magunkat. Önvédelmi technikákból és edzésekből pedig Dunaújvárosban sincs hiány – a Kiss Aikido SE berkein belül például aikido és systema edzéseken vehetnek részt az érdeklődők. Hangkép.

Az éllovas ellen zárják az alapszakaszt

Az éllovas ellen zárják az alapszakaszt

2023. feb. 03.

Gyergyószentmiklóson játssza az Erste Liga alapszakaszának utolsó mérkőzését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

A fiatalok nyerték a városi rangadót

A fiatalok nyerték a városi rangadót

2023. feb. 02.

Hiába hajrázott nagyot a Worm Angels, a DAB-ASP 6-3-as győzelmével ért véget a dunaújvárosi rangadó a jégkorongozók Andersen Ligájában.

Kovács Zsófia: "minden rendben"

Kovács Zsófia: "minden rendben"

2023. feb. 02.

Túl van egészségügyi problémáin, és teljes erőbedobással készül az idei versenyszezonra a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.

Nem ízlett a brassói az Acélbikáknak

Nem ízlett a brassói az Acélbikáknak

2023. feb. 02.

Hiába vezetett már 4-1-re is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata második erdélyi összecsapásán, mégsem tudott pontot szerezni a Brassó ellen.

Most a Kecskemét örülhetett

Most a Kecskemét örülhetett

2023. feb. 01.

Továbbra is tartja országos finálét érő helyezését a korosztályos bajnokságban a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő