Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Dunaújvárosban is jobb volt a Polo SC

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. máj. 30., 18:52

Az idegenben elszenvedett háromgólos vereség után hazai környezetben sem bírt a Polo SC-vel a DFVE serdülő leány együttese a bajnoki negyeddöntő második mérkőzésén.

A bajnoki negyeddöntő második mérkőzését játszotta hétvégén a DFVE serdülő leány vízilabda csapata, mely a Polo SC gárdáját látta vendégül a Fabó Éva Sportuszodában. Mivel a párharc első meccsét három góllal a fővárosiak nyerték, ezért a mieinknek mindenképpen győzniük kellett ahhoz, hogy ne az 5-8. helyért folytassák a rájátszás küzdelmeit. Ez persze egyáltalán nem ígérkezett könnyű feladatnak az alapszakasz másodikja ellen, s a Polo SC vízilabdázói sajnos bizonyították is, hogy még előrébb járnak, mint a mieink.

A vendégek ugyanis már az első negyedben öt gólt szerezve léptek el Mihók-Brávik Henrietta csapatától, s ugyan a második etapot minimális különbséggel a mieink nyerték, a félidei szünetre így is kétfás előnnyel érkezett a Polo SC (5-7). Ellenfelünk a harmadik negyedben is dominált, újabb négy találatot jegyezve húzott el négy fával, s ugyan a második negyedhez hasonlóan az utolsót is lehozta 3-2-re a DFVE, végül a Polo SC örülhetett a továbbjutást jelentő 13-10-es győzelemnek.
Ez egyben azt is jelentette, hogy a dunaújvárosi fiatalok az 5-8. helyért folytathatják a rájátszás küzdelmeit, ahol a kecskeméti Hírös Sport, a ZF-Eger, valamint a BVSC-Póló-Zugló együttese lesz a DFVE vízilabdázóinak ellenfele.

Eredmény

DFVE – Polo SC 10-13 (2-5, 3-2, 2-4, 3-2)
Gólszerzőink: Vályi V. 5, Telek D. 3, Lantos K. 1, Huszti V. 1.

A rovat további hírei: Sport

Hetven klub sportolói alkotják a magyar csapatot

Hetven klub sportolói alkotják a magyar csapatot

2021. júl. 17.

Előkelő helyen áll a tokiói olimpiára sportolókat adó klubok sorában a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület!

Lőczi Árpád is a DAB-nál folytatja

Lőczi Árpád is a DAB-nál folytatja

2021. júl. 16.

Lőczi Árpád személyében újabb tehetséges hokissal erősítette meg játékoskeretét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A csoportból való továbbjutás a női kézilabda-válogatott fő célja

A csoportból való továbbjutás a női kézilabda-válogatott fő célja

2021. júl. 16.

Elsődleges célként a csoportból való továbbjutást fogalmazta meg a tokiói olimpiára utazó női kézilabda-válogatottal szemben a hazai szövetség (MKSZ) és Elek Gábor szövetségi kapitány is.

Elkészült a DPASE sorsolása

Elkészült a DPASE sorsolása

2021. júl. 16.

A Szekszárd elleni hazai találkozóval vág neki az NB III-as pontvadászat idei kiírásának a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Irány Tokió!

Irány Tokió!

2021. júl. 16.

Ma délelőtt még edz, ezt követően pedig Tokió felé veszi az irányt a DKSE tornásza, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia, akit edzője, Trenka János kísér az ötkarikás játékok helyszínére, ahol minden eddiginél szigorúbb biztonsági ellenőrzések lesznek.

Labdarúgás: ezúttal döntetlen

Labdarúgás: ezúttal döntetlen

2021. júl. 15.

Elérte a célját a Dunaújváros PASE labdarúgóinak szerda esti felkészülési találkozója a Paks II. otthonában.

Cápák vetélkedése Szegeden

Cápák vetélkedése Szegeden

2021. júl. 15.

Három döntős helyezésnek örülhettek a dunaújvárosi úszók a szegedi Cápa Bajnokság első napján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Farsang Kupáért fociztak

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  3. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  4. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  5. Történelmi siker a diákolimpián

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő