Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: négy között a DFVE

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2016. jún. 06., 11:44

Mindkét mérkőzését megnyerte a felsőházi rájátszás második fordulójában a DFVE leány ifjúsági vízilabda csapata a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában.

Az ifjúsági leány vízilabdázók felsőházi rájátszásának második fordulóját rendezték meg szombaton a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában, ahol a DFVE csapata mellett az UVSE Continental, a BVSC, a Polo SC, valamint a Szentes együttesei mérték össze egymással erejüket. A dunaújvárosi fiatalok két találkozón ugrottak medencébe, s az első fordulóval ellentétben, ezúttal mindkét alkalommal szép győzelmeknek örülhettek.

Brávik Fruzsina tanítványai előbb a BVSC ellen mérették meg magukat, s ugyan az első negyedet még a fővárosiak nyerték, a folytatásban már egyértelműen a mieink irányítottak, akik a félidei szünethez érve már 6-3-ra vezettek, s végül nagyon sima, 13-7-es sikerrel örvendeztették meg az értük szurkolókat. A sereghajtó Polo SC ellen már valamivel nehezebb feladat volt a mieinknek, akik három negyedet egálra adtak a fővárosiakkal szemben, ám a negyediket, megnyerték, így végül 10-9-es győzelemmel zárták a rájátszás második fordulóját.

Együttesünk ezzel a két sikerrel a negyedik helyen végzett csoportjában, így bejutott a rájátszás legjobb négy csapata közé, ahol újabb körmérkőzések várnak a dunaújvárosi vízilabdázókra. A helyosztók első körét az UVSE csapata rendezi majd június 18-án, ahol a DFVE az alapszakaszt megnyerő újpestiekkel meccsel majd.

A DFVE eredményei

BVSC – DFVE 7-13 (1-0, 2-6, 2-4, 2-3)
Gólszerzőink: Mchunu 5, Sajben 3, Huszti D. 1, Vályi V. 1, Brezovszki 1, Telek 1, Fülöp 1.

DFVE – Polo SC 10-9 (3-3, 3-2, 2-2, 2-2)
Gólszerzőink: Sajben 3, Mchunu 2, Brezovszki 2, Huszti V. 2, Vályi V. 1.

A rovat további hírei: Sport

Új néven, nagy célokkal vágnak neki a szezonnak

Új néven, nagy célokkal vágnak neki a szezonnak

2024. aug. 30.

A korábbi egyetemi asztalitenisz csapatok és játékosok új név alatt folytatják szeptembertől a bajnoki szereplést a másod- és harmadosztályban.

DSTV: készül az új műfüves pálya

DSTV: készül az új műfüves pálya

2024. aug. 29.

Mint arról már korábban beszámoltunk, hatalmas fejlesztés célegyenesébe érkezett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, s vele együtt persze a város is. Már dolgoznak a munkagépek a Lorántffy iskola melletti területen, készül az új műfüves sportpálya! Hangkép.

Hasznos edzőmeccset játszottak a futsalosok

Hasznos edzőmeccset játszottak a futsalosok

2024. aug. 29.

Rengeteg tapasztalattal bíró felkészülési mérkőzést vívott az ELTE-BEAC gárdája ellen a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese szerdán este.

Épül a DLSZ Aréna új műfüves pályája

Épül a DLSZ Aréna új műfüves pályája

2024. aug. 28.

Megkezdték a DLSZ Aréna második műfüves pályájának építését, melyet a tervek szerint szeptember végén, október elején vehetnek birtokba a városi kispályás labdarúgók.

Hibátlanul a nyolc közé

Hibátlanul a nyolc közé

2024. aug. 28.

Mindhárom csoportmeccsét megnyerte a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U19-es női vízilabda válogatott a zágrábi korosztályos Európa-bajnokságon.

Paralimpia 2024: szerdán rajt Párizsban

Paralimpia 2024: szerdán rajt Párizsban

2024. aug. 27.

Gurisatti Gyula három számban is megméreti magát a párizsi paralimpián.

NB III-as ellenfél a kupában

NB III-as ellenfél a kupában

2024. aug. 27.

A harmadosztályú Karcagi SE lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő