Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Ismét átadták a Pro Pentele díjat

Közélet
Pro Pentele Díj
Dunaújváros
ünnepség
nemzeti ünnep

facebook megosztás

Ónodi Zoltán - 2016. aug. 19., 19:35

Idén is megtartotta Szent István és államalapítási kenyérünnepét városunk pentelei közössége, mely átadta az 1992-ben alapított Pro Pentele Díjat és okleveleket.

Nagy nyüzsgés fogadta ma délután a Magyar úton járókat, ugyanis öt órától kezdte meg államalapítási kenyérünnepét a Pentele klub. Az ünnepséget Kollárné Jánoki Anna, Pro Cultura díjjal jutalmazott Irisz Versszínpad egyik előadója és törzsgyökeres pentelei lakos kezdte szavalásával, majd a Pentelei Kéknefelejcs Énekkar műsorát hallhatta a vendégsereg, akik között ott voltak a testvérvárosi Csantavérről érkezettek is. Az ünnepség hivatalos részének második szakaszában Hingyi László városrészi képviselő, Szabó Tamás és dr. Bakos Károly átadta az elismeréseket.

Elsőként Matlag Attilát jutalmazták Pro Pentele díjjal. Felmenői az 1740-es években kerültek a településre, ős pentelei család sarja, s a helyi hagyományőrző munkában lassan harminc éve veszi ki a részét. Nyolcvanas években lovas csőszlegényként, majd később szüreti bálszervezőként tevékenykedett, míg technikai szervezőként a gasztronómiai rendezvények segítője. A nyugdíjas klub rendezvényeinek nélkülözhetetlenen főszakácsa, a Pentelei Baráti kör vezetőségi tagja. Nélküle elképzelhetetlenek a városrész rendezvényei.
Ezután átadták a Penteléért okleveleket, először Juhász Istvánnénak, akinek nagyszülei Dunapentelén születtek, míg ő maga évtizedek óta segíti a Penteléért Alapítványt és a Pentele Hagyományőrző Egyesületet. Édesanyja Penteléről szóló verseit erőszeretettel szavalja ünnepségeken, s két jelentős civilszervezetben végzett hosszan tartó, önzetlen és színvonalas gazdasági tevékenységének vezetéséért részesítették a díjban.

Fehérvári Mihályné a pentelei hagyományok ápolásában kifejtett évtizedes kiemelkedő tevékenységéért Oklevél Penteléért díjban részesült. A Pentelei Nyugdíjas Klub vezetőségének tagja, hosszú évek óta tevékenykedik a klubban. Az összes rendezvény megvalósításában segédkezik, s élen is jár azok megvalósításában. Jellegzetes színfoltja az eseményeken, cigányasszony jelmeze.
Bölcsföldi Ferencet több helyzetben is láthatjuk, amikor nem a harmonika mögött zenél a Pentelei Kéknefelejcs együttessel, akkor épp technikai személyzet tagjaként segíti a rendezvényeket, vagy kamerájával rögzíti a városrésznek kedves eseményeket. A Pentelei Énekkarban eltöltött mintegy évtizedes munkásságáért Penteléért oklevélben részesült.

A csoportkép elkészülte utána a Daruszentmiklósról érkező Lángőrző Együttes műsorát élvezhették az ünnepség résztvevői. Ezt követően Szabó Zsolt ismertette augusztus 20-a kötödését a Pentele városrészhez, majd Kovács István görög katolikus parókus osztotta meg gondolatait az ünneppel kapcsolatban. Böthger Antal református pap megszentelte az újkenyeret, melyből természetesen mindenkinek jutott.

2. Galéria
Dunaújváros
Pentele
díjátadó
államalapítás
ünnep

facebook megosztás

24 alkalommal adták át a Pro Pentele díjat és oklevelet a Magyar úti Pentele klubházban.

Ónodi Zoltán
Pro Pentele Díjátadás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2016. aug. 19.

A rovat további hírei: Közélet

Folyamatosan harcban állunk a szúnyogokkal!

Folyamatosan harcban állunk a szúnyogokkal!

2024. júl. 13.

Vannak helyek, ahol egészen jó a helyzet és bizony vannak olyan zöldterületek, ahol nagyon sok a bestia. A szúnyogokról van szó. A hét elején megint ment a szúnyogirtó autó, és közel ezer hektáron fújta ki a permetet. De a légi irtás engedélyeztetése egyelőre még várat magára.

Műanyagmentes július – komoly kihívás Dunaújvárosban is!

Műanyagmentes július – komoly kihívás Dunaújvárosban is!

2024. júl. 08.

Idén is csatlakozott városunk a Műanyagmentes július elnevezésű nemzetközi kihíváshoz. A megmozdulás célja, hogy ebben a hónapban az embereket az egyszer használatos műanyagok alkalmazásának csökkentésére ösztönözze.

Számos elismerés is gazdára talált a kórház Semmelweis-napi ünnepségén

Számos elismerés is gazdára talált a kórház Semmelweis-napi ünnepségén

2024. júl. 05.

Az egészségügyi dolgozók napján kórházunk közössége minden évben elismeri a kiváló dolgozókat-kollégákat, gazdára találnak a Szent Pantaleon emlékérmek is. Ez idén sem volt másképp, megemlékezést tartottak és ünnepeltek a szakemberek. 

Minden nap Dunaújvárosért, a dunaújvárosiakért

Minden nap Dunaújvárosért, a dunaújvárosiakért

2024. júl. 04.

A köztisztviselők napja alkalmából köszöntötte a közigazgatásban dolgozókat Barta Endre alpolgármester a Városházán múlt pénteken. Az ünnepi eseményen átadták a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat is.

Újabb közvetlen EU-s pályázat érkezik Dunaújvárosba

Újabb közvetlen EU-s pályázat érkezik Dunaújvárosba

2024. júl. 04.

Sikerrel szerepelt városunk az URBACT projekt részeként az Innovatív Transzferhálózat – Merész Városok elnevezésű pályázaton, melynek köszönhetően mintegy ötven millió forintban részesül Dunaújváros.

Rendezett városban, rendezett utcákkal – a lakóknak is bőven akad feladatuk

Rendezett városban, rendezett utcákkal – a lakóknak is bőven akad feladatuk

2024. júl. 03.

A napokban Orosz Csaba, a "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselője fontos dologra hívta fel a városlakók figyelmét. A kertekből kilógó bokrokat és fákat a lakóknak kötelező rendben tartani – ez nem mindenki számára ismert, több utcában jelentenek problémát a belógó ágak. 

Ketten ünnepelték a 90. születésnapjukat

Ketten ünnepelték a 90. születésnapjukat

2024. júl. 01.

Folytatódott a szépkorú dunaújvárosi polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester ezúttal Simán Károlyné Irén nénit és Bazsali József Józsi bácsit köszöntötte a 90. születésnapjuk alkalmából.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Innováció a csomagolástechnikában: a modern tasakok fejlődése

  2. Vereségekkel zárták az alapszakaszt

  3. DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

  4. Csak a DAB-ASP örülhetett győzelemnek

  5. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. "A halál négy kapuja" – új horrorfilm díszbemutatója a Kultikban

  2. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Dunaújvárosi előadó is áll A Dal színpadán

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Farsangi forgatag (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő