Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A felnőttek között nem ment a junioroknak

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
György László

facebook megosztás

spigott - 2016. okt. 19., 08:03

A junior bajnokságban könnyed sikert aratott, ugyanakkor az NB I/B-s felnőtt pontvadászatban sokat hibázott, s egygólos vereséget szenvedett a DKKA junior együttese.

A korosztályos pontvadászat mellett az NB I/B-s felnőtt bajnokságban is pályára lépett a dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia junior együttese, mely előbb a Budaörs, majd a Mohács elleni hazai összecsapáson bizonyíthatta tudását. György László együttese esélyesként várta a sereghajtó Budaörs elleni összecsapást a junior bajnokságban, s ahogy arra számítani is lehetett, semmi gondot nem okozott számára a két pont megszerzése, hiszen már az első félidő után tíz góllal vezetett, s végül 38-19-es sikernek örülhetett. Nem sikerült ilyen jól a Mohács elleni NB I/B-s találkozó, hiszen hiába állt jobban még az első félidő után együttesünk, a második játékrészben nagyon sokat hibáztak akadémistáink, így a vendégek fordítani tudtak, s 25-24-re megnyerték a mérkőzést.

Kép: DO-archív

Nem is volt elégedett a csapat teljesítményével György László edző, aki a mérkőzések előtt még négypontos hétvégét remélt tanítványaitól.
"A junior bajnokságban egy szerényebb képességű csapat volt az ellenfelünk, így itt igen korán, már az első félidőben eldöntöttük a pontok sorsát. Szellemesen, szépen kézilabdáztunk a Budaörs ellen, s ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Éppen ezért is volt csalódás számomra a Mohács elleni vasárnapi mérkőzésünk, melyen sorozatban követtük el a technikai hibákat, rengeteg ziccert rontottunk, nyoma sem volt az összpontosításnak, s a játékvezetői felfogással sem tudtunk megbirkózni, különösen a passzív jelzés utáni játékkal akadtak komoly gondjaink. Ahogy az lenni szokott, a hibáinkat kihasználta az ellenfél, mely végül szoros sikert aratott, sajnos a látottak alapján nem érdemtelenül" – értékelt junior együttesünk szakvezetője.

A rovat további hírei: Sport

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

2024. jún. 18.

Bár nagyon közel volt az első helyhez is, szépen fénylő bronzéremmel zárta Gurisatti Gyula a plovdivi mozgáskorlátozott horgász világbajnokságot.

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

2024. jún. 17.

Közel ötven dobogós helyezéssel zárták a Fabó Éva Sportuszodában megrendezett Intercisa Kupa első fordulóját a DKSE tehetséges úszói.

Bajnokot avattak a Campusban is

Bajnokot avattak a Campusban is

2024. jún. 17.

Magabiztos sikerrel biztosította be a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának bajnoki címét a Fejó-Therm együttese.

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

2024. jún. 16.

Óriási csatában ért el negyedik helyezést a szegedi Európa-bajnokságon Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában.

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

2024. jún. 16.

A június utolsó hétvégéjén Bukarestben sorra kerülő nemzetközi felkészülési versenyen dől el, hogy Kovács Zsófia vagy Székely Zója kapja-e a magyar női tornászválogatott utolsó olimpiai kvótáját.

DSTV: Kis Nikolett Los Angelesben is remekelt

DSTV: Kis Nikolett Los Angelesben is remekelt

2024. jún. 15.

Néhány nappal ezelőtt örömteli hírek érkeztek, városunk sportkedvelő közönsége legnagyobb örömére. Kis Nikolett, a dunaújvárosi Fox SE versenyzője egy éven naptári éven belül tudta megnyerni a Nemzetközi Brazil Jiu-Jitsu Szövetség négy legrangosabb versenyét. Hangkép.

Újra bajnok a Karmacsi

Újra bajnok a Karmacsi

2024. jún. 15.

Huszonötödik alkalommal örülhetett aranyéremnek a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában a Karmacsi Autó gárdája.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő