Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gálázott az utánpótlás

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. okt. 15., 13:03

A Dunaújváros PASE U19-es együttese hat, míg az U17-esek kilenc gólt szerezve ütötték ki a Dunaharaszti hasonló korosztályú fiataljait a bajnokság pénteki fordulójában.

Két összecsapás várt pénteken a Dunaújváros PASE U19-es és U17-es együtteseire, melyek az NB III Közép-Nyugat Csoportjának nyolcadik fordulójából előrehozott mérkőzésein léptek pályára a Dunaharaszti ellen. Az idősebbek ráadásul igazi rangadó elé néztek, ugyanis ellenfelük a harmadik, míg a dunaújvárosi fiatalok a negyedik helyen álltak a bajnoki táblázaton. Lőrincz Emil tanítványai nem mindennapi összecsapást játszottak a Dunaharasztival, mely a 61. percben szerezte meg a vezetést, ám a mieink nem estek kétségbe, s az utolsó fél órában nyújtott parádés játékuknak köszönhetően sorozatban hatszor (!) mattolták ellenfelüket, így végül 6-1-es győzelmet arattak.

Az U17-esekre könnyebb feladat várt, ugyanis vetélytársuk a bajnoki mezőny végén szerénykedik, s a két gárda közti tudáskülönbség már az első percektől nyilvánvaló volt. Ez szerencsére nem csak a pályán nyújtott teljesítményben, hanem az eredményben is megmutatkozott, mert fiataljaink már az első félidőben hat góllal szomorították a vendégeket, s a második felvonásban is betaláltak még háromszor, így végül 9-0-s sikerrel léptek fel a tabella első helyére.

Eredmények

U19
DPASE – Dunaharaszti 6-1
(0-0)
Gólszerzőink: Hamar István 3, Vajda Dávid 2, Kovács Roland 1.

U17
DPASE – Dunaharaszti 9-0
(6-0)
Gólszerzőink: Novák Zsombor 4, Varga Sándor 2, Perjési Viktor 1, Palotai Márk 1, Slett Kristóf 1.

A rovat további hírei: Sport

"Mozogj Otthon, Dunaújváros!" – rajtra készen

"Mozogj Otthon, Dunaújváros!" – rajtra készen

2020. ápr. 19.

Remek kezdeményezéssel kereste meg az önkormányzatot Dóczi Zsuzsa, gymstick és fitness instruktor.

Tokió 2020: Új irányító testület, régi forgatókönyv

Tokió 2020: Új irányító testület, régi forgatókönyv

2020. ápr. 18.

Telekonferencia keretében egyeztetett a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiáról és paralimpiáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezőbizottság.

Rendhagyó kezdeményezés online versennyel

Rendhagyó kezdeményezés online versennyel

2020. ápr. 18.

Online tornaversenyt szervez a Magyar Torna Szövetség a fiú utánpótlás tornászok számára, hogy plusz versenyzési lehetőséget és motivációt adjon a fiatal sportolóknak.

Szuper Levente indul a jégkorongszövetség elnöki posztjáért

Szuper Levente indul a jégkorongszövetség elnöki posztjáért

2020. ápr. 17.

Elhagyja a Schiller-Vasas HC vezetését és indul a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöki posztjáért Szuper Levente.

Új igazolások a DKKA-nál!

Új igazolások a DKKA-nál!

2020. ápr. 16.

Kilenc játékos távozik, s miközben többen hosszabbítottak, hét új játékos is érkezik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatához.

Most nem a foci a lényeg!

Most nem a foci a lényeg!

2020. ápr. 16.

A felkészülés hajrájában jártak, ám most otthonról várják a bajnokság esetleges elkezdését a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapatának tagjai.

Vári Attila optimista a bajnokságok befejezését illetően

Vári Attila optimista a bajnokságok befejezését illetően

2020. ápr. 15.

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke optimista azt illetően, hogy be tudják fejezni a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságokat.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  2. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  3. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

  4. Illóolajok világa: választás az egyedi és a keverék olajok között

  5. Csak egy pont jutott a DFC-nek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő