Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Az MTK sem jelentett akadályt

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
MTK
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2017. feb. 18., 19:52

Remek védekezésének, kiváló kapusteljesítményének is köszönhetően aratott 33-20-as győzelmet az MTK elleni bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely az első percektől kezdve irányította a találkozót, s ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyert. Galériával!

Az MTK elleni hazai mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Ugyan a két csapat között jelentős különbség volt a táblázaton, nem számított könnyű mérkőzésre a hazai szakvezetés, mely ezzel együtt bízott abban, hogy sikerül itthon tartani a pontokat.
A kezdésre azzal együtt sem lehetett panasza a hazai drukkereknek, hogy Szalai első két góljára rendre válaszolni tudott az ellenfél, Cifra találatát Szalai harmadik pontos lövése követte, így az 5. percben már 4-2-re ment a Kohász. A fővárosiakat elsősorban a volt dunaújvárosi Termány igyekezett vállára venni, ám túloldalon Micijevic is bekapcsolódott a góllövésbe, s mikor már a hetedik dunaújvárosi találatnak örülhettünk, muszáj volt időt kérnie a vendégek szakvezetésének (7-4).

A rövid pauza alatt azonban nem sikerült felráznia tanítványait Vladimir Golovinnak,mert a Kohász könnyedén tartotta három-négyfás vezetését, igaz ebben az időszakban ez elsősorban a kapusoknak volt köszönhető, mert Oguntoye, valamint Abramovics is ziccerek sokaságát hárította. A játékrész véghajrájában szerencsére tudtak újítani a mieink, akik sokkal jobban odafigyeltek a támadások befejezésére, s 9-6 után sorozatban négyszer is eredményesek voltak, így 13-6-ra megléptek ellenfelüktől. A félidő utolsó perceiben már felváltva szerezték góljaikat a csapatok, s bár György László rettentően mérges volt az utolsó másodpercekben, kettős emberhátrányban bekapott utolsó gól miatt, a mieink mégis magabiztos, 14-8-as vezetéssel vonulhattak a szünetre.

A térfélcserét követően emberhátrányban is növelte előnyét együttesünk, s bár Termány ismét erősen kezdte a félidőt, sorozatban három góllal szomorította Oguntoye Viktóriát, így sem változott a különbség, mert a Kohász támadójátéka is működött, Grosch, Molnár a szélről, Takács beállóból volt rendre eredményes, így nem volt miért izgulnunk (21-13).

A játékrész derekához érve ismét szigorított védekezésén a DKKA, s Oguntoye is hozta a védéseket, s egy újabb 3-0-s hazai roham után megint magához kellett hívnia tanítványait Golovin mesternek, hogy megússzák a csúnya zakót (24-13). Az utolsó negyed órában már mindkét oldalon azok kaptak lehetőséget, akik addig kevesebbet játszottak, de ebben az időszakban is pontosabb, jobb volt együttesünk, s bár a védekezésben valamelyest visszaesett a teljesítmény, a támadójáték továbbra is működött, így végül nagyon sima, 33-20-as dunaújvárosi sikerrel ért véget a mérkőzés.

György László: - Nagyon örülünk a győzelemnek, sokat jelentett számunkra a hétközi kupasiker, megadta a megfelelő önbizalmat a mai mérkőzéshez is. A különbséget ma az jelentette, hogy jól működött a védekezésünk, a kapuban is remek teljesítményt nyújtottunk, s a harminchárom lőtt gól alapján a támadásokra sem lehetett különösebb panaszunk. Akit ma pályára kerültek, mind hozzá tudtak tenni valamit a játékunkhoz, gratulálok a csapatnak!

DKKA – MTK 33-20 (14-8)

DKKA: Oguntoye – Rácz-Vincze, Micijevic 4, Szalai 6, Cifra 1, Kovács 2, Klujber 3. Csere: Csapó (kapus), Takács D. 3, Grosch 4, Molnár 5, Karnik 1, Kudor 1, Nick 2, Gindeli, Hornyák 1. Vezetőedző: György László.

2. Galéria
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
MTK

facebook megosztás

Magabiztos játékkal aratott sima, 33-20-as győzelmet az MTK elleni hazai mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely továbbra is tartja negyedik helyét a bajnokságban.

Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
DKKA - MTK 33-20 - fotó: Sándor Judit
doszerk - 2017. feb. 18.

A rovat további hírei: Sport

A Tolna-Mözs sem jelentett akadályt

A Tolna-Mözs sem jelentett akadályt

2024. szep. 28.

Nagyon sima győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Tolna-Mözs elleni pénteki bajnokin a Dunaújváros futsal együttese.

Remek hajrá, szép siker a címvédő ellen

Remek hajrá, szép siker a címvédő ellen

2024. szep. 28.

Dunaújvárosban szakadt meg a brassói hokisok jó sorozata az Erste Liga péntek esti fordulójában.

DSTV: tornával emlékeztek

DSTV: tornával emlékeztek

2024. szep. 27.

Immáron negyedik alkalommal rendezte meg a DKSE torna szakosztálya a Pap Zoltán Emlékversenyt, melynek a legendás edzőről elnevezett Pap Zoltán Tornacsarnok adott otthont szeptember 21-én szombaton. Hangkép.

Újra hazai pályán a futsalosok

Újra hazai pályán a futsalosok

2024. szep. 27.

A Tolna-Mözs elleni hazai összecsapáson őrizné meg hibátlan mérlegét az NB II Nyugati csoportjában a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.

A címvédő érkezik

A címvédő érkezik

2024. szep. 27.

Az éllovas Brassó elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Az SZP-Asztalos nyerte a rangadót

Az SZP-Asztalos nyerte a rangadót

2024. szep. 26.

A címvédő Karmacsi mellett már csak az SZP-Asztalos együttese hibátlan a városi kispályás labdarúgók ST Solar csoportjában.

Újra fociztak az ovisok (galériával)

Újra fociztak az ovisok (galériával)

2024. szep. 26.

Remek időben, kiváló hangulatban rendezték meg a 2024-es Ovi Foci Kupa második fordulóját a Római Városrészi Tagóvodában kedden délelőtt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  2. Hazai vereség a hibák ára

  3. DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő