Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Letícia gyógykezelése is megkezdődhet

Közélet
Móna Jázmin Letícia
jótékonyság
gyógykezelés
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. már. 30., 12:46

Ha segítségnyújtásról van szó, Dunaújváros nem ismer lehetetlent, hiszen a hónapok, sőt évek kitartó támogatása ismét meghozta eredményét. A héten kiderült, hogy Pecsét István mellett a négy éves Móna Jázmin Letícia gyógykezelése is megkezdődhet rövid időn belül.

Az elmúlt hónapokban több rendezvényen is gyűjtöttek a négyéves Móna Jázmin Letícia gyógykezelésére, többek között az MMK-ban is, ahol a legutóbbi két pénteken összesen, mintegy 350 ezer forinttal járultak hozzá a kislány gyógykezeléséhez. Ezeken kívül is városszerte, sőt a környező településeken és országosan is sokakat megérintett Leti sorsa, aminek köszönhetően mára már elérhetővé vált számára a gyógyulás. Édesanyja, Kovács Viktória elmondta, egyelőre úgy néz ki, hogy semmi akadálya a műtétnek, melyre április végén, vagy május elején kerülhet sor.

Addig azonban egy sor előzetes vizsgálat vár a kislányra, többek között egy MRI is, ami döntő lehet az időpont egyeztetésre nézve. A bécsi kezelés miatt, amennyiben nem lesz komplikáció, három napot töltenek Ausztriában. Másfél órás műtétre kerül sor, ami előtt már be kell feküdniük, majd a megfigyelés után másnap egy kötéscsere után akár egyből haza is indulhatnak. Utána két-három hét pihenés vár Letíciára, majd kezdődhet az intenzív rehabilitációs terápia.

 

Ezzel az eljárással nagyon látványos fejlődést lehet elérni, rövid időn belül járni is beszélni is képes lehet, de ennek az intenzív rehabilitációs folyamat a feltétele. Édesanyja szerint Leti nagyon fejleszthető, nagyon jó állapotban van ahhoz képest, amilyen gyerekekkel a klinikán az orvosok vagy a gyógytornászok szoktak foglalkozni, szóval nagyon jó esélyei vannak. Mivel ez az eljárás négyéves korig a leghatásosabb, így a rehabilitációs idő is sokkal rövidebb, mintha később kapta volna a kezelést. Október 2-án azonban még vár rá egy műtét, mivel csípőficama van, amit csak azzal tudnak helyrehozni, utána pedig másféle rehabilitációra is szüksége lesz, szóval mondhatjuk, hogy még csak most jön a java, mire ezeket mind végigjárták és lezajlanak a rehabilitációs kezelések, az úszás, torna, masszázs és minden egyéb. Éppen ezért is folytatják tovább a kupakgyűjtést, amiből ezeket szeretnék finanszírozni.

A rovat további hírei: Közélet

Megkezdődött a várostakarítás – és új akciót is hirdettek

Megkezdődött a várostakarítás – és új akciót is hirdettek

2022. aug. 03.

A Barátság városrész köztereinek csinosításával kezdődött a Varázsoljuk tisztává Dunaújvárost! elnevezésű kezdeményezés. A tíz héten át tartó program mellé új akciót is hirdetett az önkormányzat Mi nem szemetelünk! címmel.

DSTV: a rezsicsökkentés csökkentéséről

DSTV: a rezsicsökkentés csökkentéséről

2022. aug. 03.

Nagy vihart kavart a dunaújvárosi lakosság körében (is) a beváltatlan kormányígéret a rezsicsökkentés fenntartásáról, derül ki a DSTV összegzéséből. Sokan az első komolyabb számlák megérkezésekor szembesülnek a durva megszorítással. Hangkép.
 

Fontos kérdésekben döntött a képviselőtestület

Fontos kérdésekben döntött a képviselőtestület

2022. aug. 02.

Három kiemelten fontos napirendi pontról szavazott a képviselőtestület a Városháza "C" szárnyának közgyűlési termében ma délelőtt. Halaszthatatlan témákban döntöttek a képviselők.

Nem lesz tűzijáték a Parázs-Varázs végén!

Nem lesz tűzijáték a Parázs-Varázs végén!

2022. aug. 02.

A hírt Pintér Tamás polgármester tette közzé a nagy közösségi portálra posztolt videóüzenetben. A felszabaduló 1,5 milliós keretet szociális célokra fordítja a város. 

Jeles jubileum – 110 éve született Borovszky Ambrus

Jeles jubileum – 110 éve született Borovszky Ambrus

2022. aug. 02.

A Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójának emléke előtt külön posztban tiszteleg a város hivatalos oldala.
 

DSTV: vízosztás a hőségben (galériával)

DSTV: vízosztás a hőségben (galériával)

2022. aug. 02.

Jelképesen figyelmeztetett a klímakatasztrófa veszélyeire Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, derül ki a DSTV összegzéséből. A város forgalmas kereszteződésébe szervezett vízosztás során hangsúlyozta, az önkormányzat klímastratégiával és uniós pályázatokkal igyekszik megelőzni a bajt. Hangkép.

Új víziközmű-szolgáltató Dunaújvárosban

Új víziközmű-szolgáltató Dunaújvárosban

2022. aug. 01.

A Mezőföldvíz Kft. május elejétől végzi a teljes víziközmű-szolgáltatási és -üzemeltetési szolgáltatást városunkban. Közleményükből kiderül, fontos változás lépett életbe a víziközmű-díjak fizetése terén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő