Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Más súlycsoportban a fiatalok

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2017. már. 05., 11:02

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági és junior együttese is fölényes győzelmet aratott az Alba Fehérvár KC elleni korosztályos bajnokin.

Nemcsak a DKKA felnőtt együttese, hanem az utánpótlás csapatok is az Alba Fehérvár KC elleni mérkőzésekkel folytatták a korosztályos bajnokságok küzdelmeit, ráadásul az akadémisták ifjúsági és junior együttese is esélyesként várta szombat délutáni összecsapását. A sort az ifik kezdték, akik már az első félidőben eldöntötték a nyolcadik helyezett házigazdák elleni találkozót: Vártok Ákos csapata fél óra alatt húsz gólt szerzett úgy, hogy cserébe csak kilencet kapott, így a fordulás után már nem kellett sokat izgulnia a csapat szakvezetésének. Ahogy várható volt, a második felvonásban is a Kohász fiataljai irányítottak, akik végül nagyon sima, 34-16-es sikerrel erősítették meg negyedik helyüket a bajnoki tabellán.

Képek: DO-archív

A juniorokra valamivel nehezebbnek ígérkező találkozó várt, hiszen a székesfehérváriak mindössze kettő hellyel álltak gyengébben a tabellán, mint a hetedik Kohász. A nagy csata azonban elmaradt, mert a DKKA fiataljai ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre, már az első felvonásban jobban, pontosabban játszottak ellenfelüknél, s előnyüket fokozatosan növelve, 16-8-as vezetéssel vonulhattak pihenőre. Juniorjaink tetemes előnyük tudatában sem engedtek ki, s a térfélcsere után támadásban és védekezésben is felül tudták múlni az első félidei teljesítményüket, így az ifiknél is simábban, 36-14-re nyerték a találkozót.

Eredmények

Ifjúságiak
Alba Fehérvár KC – DKKA 16-34
(9-20)

Juniorok
Alba Fehérvár KC – DKKA 14-36
(8-16)

A bajnokság állása:

Ifjúságiak: 1. NEKA 40 pont, 2. DVSC 29 pont, 3. FTC 28 pont, 4. DKKA 26 pont, 5. Győr 24 pont, 6. Siófok 23 pont, 7. MTK 18 pont, 8. Fehérvár 14 pont, 9. Békéscsaba 10 pont, 10. Kispest 8 pont, 11. Vác 8 pont, 12. Érd 8 pont, 13. Kisvárda 6 pont, 14. Budaörs 6 pont, 15. Mosonmagyaróvár 4 pont.

Juniorok: 1. NEKA 40 pont, 2. FTC 28 pont, 3. DVSC 26 pont, 4. Győr 24 pont, 5. MTK 24 pont, 6. Siófok 22 pont, 7. DKKA 20 pont, 8. Vác 20 pont, 9. Fehérvár 12 pont, 10. Érd 11 pont, 11. Mosonmagyaróvár 9 pont, 12. Békéscsaba 8 pont, 13. Kispest 4 pont, 14. Kisvárda 2 pont, 15. Budaörs 2 pont.

A rovat további hírei: Sport

Magával ragadó, hogy mindenki melléjük állt

Magával ragadó, hogy mindenki melléjük állt

2023. feb. 27.

Óriási fegyverténynek tartja csapata továbbjutását, s pályafutása egyik legszebb napjaként emlékezik Mihók Attila vezetőedző a DFVE női vízilabdázóinak hétvégi BL-bravúrjára.

Az éllovashoz látogatnak a futsalosok

Az éllovashoz látogatnak a futsalosok

2023. feb. 27.

Nagyon fontos és nagyon nehéz összecsapás vár a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a listavezető TFSE otthonában ma este fél kilenctől.

Egy gól döntött Szolnokon

Egy gól döntött Szolnokon

2023. feb. 27.

Nagyot küzdött, de újra vereséget szenvedett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezúttal Szolnokon maradt pont nélkül az NB III Közép csoportjában.

Két dunaújvárosi csapat a négy között

Két dunaújvárosi csapat a négy között

2023. feb. 26.

A DAB-ASP és a Worm Angels jégkorongozói is bejutottak az Andersen Liga legjobb négy együttese közé.

Nem ment a DKSE-nek Miskolcon

Nem ment a DKSE-nek Miskolcon

2023. feb. 26.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE felnőtt röplabda csapata az NB I Liga középszakaszában.

Hajrávereség a fővárosban

Hajrávereség a fővárosban

2023. feb. 26.

Sorozatban hetedik bajnokiján maradt pont nélkül a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Európa legjobb négy csapata között a DFVE!

Európa legjobb négy csapata között a DFVE!

2023. feb. 25.

Bejutottak a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé a DFVE vízilabdázói, miután a Barcelonában aratott sikert követően hazai medencében is legyőzték a Mediterrani együttesét.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő