Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Közös keresztút a Kálváriára

Közélet
húsvét
egyház
Jézus Krisztus
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. ápr. 14., 16:42

Nagypénteken három felekezet hívei érkeztek közös ünnepségre a Kálvária-kereszthez az Öreghegyi úton, hogy együtt emlékezzenek meg Jézus szenvedéseiről és haláláról.

A római és görög katolikus, valamint az evangélikus egyház hívei együtt elevenítették fel Jézus Krisztus kálváriáját pénteken délután az Öreghegyi út végén található keresztnél. A közös ünnepségre mind saját templomuk elől indultak el, ahol délután két órakor találkoztak, majd Szeleczky Csaba, római katolikus káplán, Kovács István görög katolikus parókus és Stermeczki András evangélikus lelkész vezetésével három órára érkeztek meg úticéljukhoz. A közös ünnepségen elsőként Parádi György, a Pentele Baráti Kör elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd közösen imádkoztak és emlékeztek meg Jézus szenvedéseiről és haláláról a kereszten.

2. Galéria
húsvét
nagypéntek
Dunaújváros

facebook megosztás

A római és görög katolikus, valamint az evangélikus egyház hívei együtt elevenítették fel Jézus Krisztus kálváriáját pénteken délután az Öreghegyi út végén található keresztnél. A közös ünnepségre mind saját templomuk elől indultak el, ahol délután két órakor találkoztak, majd Szeleczky Csaba, római katolikus káplán, Kovács István görög katolikus parókus és Stermeczki András evangélikus lelkész vezetésével három órára érkeztek meg úticéljukhoz.

Sándor Judit
Nagypénteki keresztút - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2017. ápr. 14.

A rovat további hírei: Közélet

Feljelentést tesz a polgármester a rémhírterjesztés miatt

Feljelentést tesz a polgármester a rémhírterjesztés miatt

2020. jún. 19.

Rémhírterjesztésért tesz feljelentést Pintér Tamás polgármester a Dunaújvárosi Hírlap egyik cikke miatt, amelyben azt állították: veszélybe kerülhet az önkormányzati dolgozók bérének kifizetése, adta hírül a város hivatalos weboldala.

Végre vége az idősek vásárlási idősávjának

Végre vége az idősek vásárlási idősávjának

2020. jún. 18.

Megszűnik a 65 év felettiekre vonatkozó, naponta 9 és 12 óra között érvényes vásárlási idősáv a boltokban, piacokon mától – a részletekről a város hivatalos weboldalán látott napvilágot összegzés.

Mozimaratonnal startol a "Dózsa"

Mozimaratonnal startol a "Dózsa"

2020. jún. 18.

Célegyenesbe fordul a Dózsa Mozicentrum felújítása, már a belső rész kialakításánál tartanak a szakemberek – a munkálatokat sajtóbejárás keretében tekintették meg a város vezetői és a majdani üzemeltetők. Egy hónap múlva start – naná, mozimaratonnal!

Mondj igent az életre! Adj vért!

Mondj igent az életre! Adj vért!

2020. jún. 18.

Nemcsak a helyi erők közösségi kezdeményezései és csaknem folyamatos kampánya, de az országos szervezetek is megmozdultak a növekvő nyári vérigény biztosítása érdekében – a tervekről Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros Területi Szervezetének vezetője nyilatkozott honlapunknak.

Bevált az ideiglenes parkoló

Bevált az ideiglenes parkoló

2020. jún. 17.

A Víztorony melletti korábbi extrémsport-pályán létesített ideiglenes parkoló helyzetét vizsgálta a mai körzetbejáráson Utassy Éva  képviselő és Pintér Tamás polgármester.

Kamara: online konferencia az exportfinanszírozásról

Kamara: online konferencia az exportfinanszírozásról

2020. jún. 16.

Közös online konferenciát szervez az exportfinanszírozás témájáról a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) és az EXIM Bank régió képviselete június 23-án, azaz jövő kedden. Már várják a jelentkezőket!

DVCSH: digitális átállás a csekkbefizetés terén

DVCSH: digitális átállás a csekkbefizetés terén

2020. jún. 16.

Gyors, kényelmes, digitális, környezetbarát – a papír alapú számla helyett már az elektronikus számlát is választhatják a DVCSH ügyfelei. Átállást szorgalmaz a szolgáltató, tételes közlemény a hajtás után.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hazai éremeső a ranglistaversenyen

  2. Közösségépítők (2.): a "Terítéken" ízőrzője

  3. Felhívás aranylakodalmas párok részére

  4. Nagyon közel volt a bravúrhoz a DKSE

  5. DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szólóban a hangzsonglőr

DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő