Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Továbbra is élen a fiatalok

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2017. ápr. 19., 19:33

A Dunaújváros PASE labdarúgóinak U19-es csapata nehezen, míg az U17-esek fölényesen nyerték kedd délutáni bajnoki mérkőzésüket Dunaharasztiban.

Dunaharasztiban léptek pályára kedden délután a Dunaújváros PASE labdarúgóinak U17-es és U19-es csapatai, nem titkoltan azzal a céllal, hogy újabb győzelmekkel erősítsék meg első helyüket az NB III Közép-Nyugat Csoportjának tabelláján. Két együttesünk közül az U19-esek játszottak lényegesen nehezebb mérkőzést, hiszen hiába szereztek vezetést már a nyolcadik percben, a házigazdák még az első felvonásban egyenlíteni tudtak. A térfélcsere után húsz percet kellett várni az újabb dunaújvárosi találatra, s bár az ellenfél nagy erőket mozgósított az ismételt egalizálásért, az eredmény már nem változott, így 2-1-es sikerének köszönhetően továbbra is hétpontos előnnyel vezetik a bajnokságot a DPASE labdarúgói.

Kép: DO-archív

U17-es együttesünk szerencsére lényegesen simább mérkőzésen gyűjtötte be a remélt három pontot, hiszen a házigazdák csak az első félidő derekáig tudták tartani a mieink tempóját, ám ahogy Tóth Patrik megszerezte a DPASE első találatát, már csak az volt a kérdés, hogy mennyire szórják meg ellenfelüket a dunaújvárosi fiatalok. A játékrész végéhez érve ugyanis már 4-0-s DPASE-előnynek örülhetett csapatunk, mely a fordulás után újabb négy góllal szomorította ellenfelét, s mivel cserébe egyet sem kapott, így kiütéses, 8-0-s győzelemmel utazhatott haza, s előnye továbbra is három pont a második Budai FC előtt.

Eredmények

U17
Dunaharaszti MTK – Dunaújváros PASE 0-
8 (0-4)
Gólszerzőink: Horváth Kevin 3, Perjési Viktor 2, Palotai Márk 1, Kovács Barnabás 1, Tóth Patrik 1.

U19
Dunaharaszti MTK – Dunaújváros PASE 1-2
(1-1)
Gólszerzőink: Rajszki Áron, Jerzsabek Botond.

A rovat további hírei: Sport

Pécsre látogatnak a focisták

Pécsre látogatnak a focisták

2023. máj. 14.

Idegenben, a remek formában lévő PTE-PEAC vendégeként lép pályára a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III Közép Csoportjában, ma délután öt órától.

Biztos Fradi-siker a DKKA ellen

Biztos Fradi-siker a DKKA ellen

2023. máj. 13.

Hétgólos, 31-24-es győzelmet aratott a házigazda Ferencváros a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ellen a két gárda ma délutáni bajnokiján.

Egri előny a fináléban (galériával)

Egri előny a fináléban (galériával)

2023. máj. 13.

Óriási, fordulatos küzdelemben, ötméteresekkel nyerte meg a bajnoki döntő első, dunaújvárosi felvonását az Eger gárdája a Fabó Éva Sportuszodában.

Könnyed siker a sereghajtó ellen

Könnyed siker a sereghajtó ellen

2023. máj. 13.

Az első perctől vezetve aratott nagyon sima, 9-1-es győzelmet a Dunaújváros Futsal együttese a Hidegkúti SC elleni bajnokin, pénteken este.

A Fradi ellen is megmutatnák, mire képesek

A Fradi ellen is megmutatnák, mire képesek

2023. máj. 13.

A fővárosban, a Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma délután kettő órától.

Kezdődik a bajnoki finálé

Kezdődik a bajnoki finálé

2023. máj. 12.

Hazai környezetben, a siker reményében kezdi meg az Eger elleni bajnoki döntőt a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután háromnegyed egytől.

Bukarestben döntenek a válogatottságról

Bukarestben döntenek a válogatottságról

2023. máj. 12.

Ezüstérmet szerzett Pupp Viktória a fővárosban megrendezett U17-es Szabadfogású és Női Országos Bajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő