Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Mindannyian Ádámok és Évák vagyunk

Kultúra
Ádámok és Évák
Bartók Kamaraszínház
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. jún. 03., 08:19

Ötödik "felvonásához" ért az Ádámok és Évák ünnepe a Bartók Kamaraszínházban. Idén nyolc középiskolai csapat vette birtokba a színpadot és adta elő Shakespeare Szentivánéji álom című darabjának egy jelenetét.

Majdnem három hónap próba és gyakorlás után nyolc középiskolai csapat állt színpadra, hogy előadja saját verzióját a Szentivánéji álom című Shakespeare vígjátékból. A péntek esti bemutatón elsőként Dubai Péter, a helyi kezdeményezés főszervezője, házigazdája köszöntötte a nézőket, majd Őze Áron igazgató, a program fővédnöke nyitotta meg az estet. Mint mondta, mindannyian Ádámok és Évák vagyunk és az embernek pedig kötelező játszani, gyereknek és felnőttnek egyaránt, játékimádatunkat és humorérzékünket éppen ezért sose veszítsük el.

A középiskolás diákok természetesen nem profi színészek, a kezdeményezés célja a színház megszerettetése volt, de mellette egy verseny is, ezért rangos zsűri is árgus szemekkel vizsgálta a jeleneteket. A nézőtéren helyet foglalt Galambos Attila drámaíró, műfordító, Kakasy Dóra színművésznő és a zsűri elnöke, Dunai Tamás Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész is.

A kétfelvonásos előadást követően az eredményhirdetés előtt mindannyian röviden értékelték a diákok teljesítményét. Elsőként a Simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium tanulóit, akik maradtak a klasszikus szövegeknél, jó látványt kreáltak, de kicsit talán unalmasan játszottak. A második jelenetet a Rudas diákjai mutatták be precízen, de kevésbé izgalmasan. Őket a pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakközépiskola követte, akik vicces és modern házibulit varázsoltak a színpadra ötletes koreográfiával. A Lorántffy diákjai az athéni mesterek színdarabjának próbáját adaptálták jó alakításokkal, melyek közt néhány egészen vicces karakterek is teremtődtek. A szünet után a bánkisok következtek izgalmas, hiteles és néha elég szabad szájú, rímbe szedett szlenget használva, modern zenékkel körítve. A szerelmesek egymásnak ugrasztását bemutató Chatepaté című jelenetben a dunaferresek verziójában Puck ármánykodása valójában annyiból állt, hogy helyettük írt a másiknak chaten, így hergelve fel a szereplőket. Dunai Tamás szerint remek karikatúrákat és jól átgondolt koncepciót mutattak be. Az utolsó előtti jelenetben a Pannon Oktatási Központ maníroktól mentes játékát láthatták a nézők, végül a Széchenyi István Gimnázium szép pillanatokat és remek koreográfiát bemutató zárását mutatta be.

A diákok a szöveget szinte végig természetesen, bakik nélkül, pontosan mondták el, de ha valaki nem ismeri Shakespeare művét, vagy már nem emlékszik rá, akkor esélye sem volt követni a eseményeket. Egy-két kivételtől eltekintve pedig mindannyian a modern korba helyezték át a szereplőket és az okostelefonokat, facebookot bátran használva, néha szlenggel tarkítva mutatták be adaptációjukat.

Végül az öt fődíj mellett a zsűri öt különdíjat is kiosztott a szereplők között.

A legbátrabb humorú szereplő: Verbóczki Kolos

A legjobb Heléna: Keresztes Viktória

A legkitűnőbb alakítás a legkevesebb szöveggel: Rabi Luca

A legszebben beszélő szereplő: Galanisz Achileasz

A legszebben éneklő szereplő: Kovács Eszter

A legötletesebb fiataloknak szóló ötletek: Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola

 

Legjobb női mellékszereplő: Lantai Linda

Legjobb férfi mellékszereplő: Illés Tamás

Legjobb női főszereplő: Preizler Nikolett

Legjobb férfi főszereplő: Müller László

Legjobb előadás: a pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakközépiskola

A rovat további hírei: Kultúra

Portugál a Bartókban: sírva kacaghatunk – magunkon

Portugál a Bartókban: sírva kacaghatunk – magunkon

2019. dec. 13.

Keserédes darab a Bartók Kamaraszínház új előadása: a Portugál című produkció más teátrumokban nagy sikerrel volt műsoron, és nagy valószínűséggel a dunaújvárosi közönséget is "beszippantja" majd. A társulat új előadásának premierje ma lesz az intézményben, januárban további három alkalommal láthatja a közönség!

Könyvtár: Karácsonyi Kavalkád (nem) csak gyerekeknek

Könyvtár: Karácsonyi Kavalkád (nem) csak gyerekeknek

2019. dec. 12.

Gazdag kínálattal készül a közelgő ünnepekre a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtára: a Karácsonyi Kavalkád programsorozatára pénteken kora délutántól estig várják a résztvevőket – kicsiket, nagyokat, családokat. Részletes kínálat a hajtás után!

ICA-D: "Helyi érték" – szombaton Alföldi Róberttel!

ICA-D: "Helyi érték" – szombaton Alföldi Róberttel!

2019. dec. 11.

Már most garantált az izgalmas program és a teltház: Alföldi Róbert rendező, színházcsináló várja rendhagyó tárlatvezetésre az érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) szombaton délután. A fókuszban továbbra is Nemes Csaba Helyi érték című tárlata!

Mesemondók a könyvtárban: nemes csata, jeles eredmények

Mesemondók a könyvtárban: nemes csata, jeles eredmények

2019. dec. 10.

Nagyszerű élményt ígért kicsiknek és nagyoknak, és az ígéretet maximálisan be is váltotta a József Attila Könyvtárban rendezett Mikulás napi mesemondó verseny. A szó elszállt, viszont az összes fontos eredmény itt!

KineDok a Kortársban: "Történetek zongorára"

KineDok a Kortársban: "Történetek zongorára"

2019. dec. 09.

Megindító sorsokat mutat be a KineDok Filmlub következő darabja a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) szerdán délután: az érdeklődők a Történetek zongorára című bolgár dokumentumfilmet láthatják. A múló idő képei a katt után!

Fényes érmek és különdíj a Klauzál Kupán

Fényes érmek és különdíj a Klauzál Kupán

2019. dec. 06.

Budapesten, a Klauzál Gábor Művelődési Központban, Budapesten rendezték meg a Klauzál Kupa őszi fordulóját. Az országos táncversenyen részt vettek a Dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola táncosai is, nem kis sikerrel.

ICA-D: első kézből a "Helyi érték"-ről

ICA-D: első kézből a "Helyi érték"-ről

2019. dec. 04.

Izgalmas kísérlettel folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) eseményeinek sorozata: Nemes Csaba Helyi érték című kiállításának kísérőprogramjaként maga a művész kíséri tárlatvezetésre az érdeklődőket szombaton délután. Mindenkit szeretettel várnak!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Kezdődik a parkolók nagytakarítása!

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő